Kiadták az Egyesült Államoknak a jamaikai drogbárót

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kiadták Christopher "Dudus" Coke drogbárót csütörtökön az Egyesült Államoknak, ahol bíróság elé állítják - jelentették be közleményben a jamaikai hatóságok. A világ egyik legveszélyesebb kábítószer-kereskedőjének tartott Coke-ot kedden fogták el a jamaikai főváros, Kingston peremvárosában.

Az Egyesült Államok már korábban kérte Coke kiadatását Jamaicától, mert New Yorkban kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt vádat emeltek ellene. A jamaicai hatóságok hónapokig halogatták a drogbáró elfogását, majd május végén nagyszabású hajtóvadászatot indítottak utána. A rendőrségi akcióban 73 ember vesztette életét, mivel a helyi lakosok a védelmére keltek. A drogbárót akkor nem sikerült elfogni.