Templomban bukkantak egy sorozatgyilkosság irataira belga rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy korábban már életfogytiglani börtönre ítélt gyerekgyilkos áldozatainak fényképeire, illetve az ügyről szóló jelentésekre bukkantak a rendőrök belga templomokban. A rendőrök pedofilvádak miatt kutatták át a templomokat, több néhai érsekek sírjait is felnyitották. Az eljárást a pápa is kifogásolta.
Vágólapra másolva!

Marc Dutroux, az életfogytiglani börtönre ítélt pedofil gyermekgyilkos ügyéhez kapcsolódó titkos bizonyítékokat is talált a belga rendőrség a június végi vitatott templomátkutatások - közölte kedden a belga média. A lefoglalt iratok között állítólag Dutroux két áldozatának, Julie Lejeune-nek és Mélissa Russónak a képei, valamint az ügyészség bizalmas jelentései is megtalálhatók. A Dutroux-ügy, amelynek vádlottját 2004-ben életfogytiglani börtönre ítélték, mélyen megrázta a belga társadalmat. Dutroux hat fiatal lányt rabolt el, akiket egy pincében tartott elzárva a külvilágtól. Közülük végül csak kettő került elő élve.

A rendőrség kedden tanúként kihallgatta Godfried Danneels bíborost, a belga katolikus egyház korábbi vezetőjét, akit egy nyugalmazott paptársa azzal vádolt meg, hogy elmulasztotta a feljelentést az egyházon belül előfordult pedofil esetekben. A bíróság elmulasztott segítségnyújtás miatt indíthat eljárás ellene, ha a gyanú igaznak bizonyul. Az RTL-TVI csatorna szerint a kihallgatáson szó esett a Dutroux-dokumentumokról is.

Az igazságügyi hatóságok még ebben a hónapban döntenek arról, hogy jogszerű volt-e a mecheleni érsekség, valamint a pedofil ügyekkel foglalkozó leuveni bizottság székhelyének június végi átkutatása, amelynek során a brüsszeli ügyészség több száz dokumentumot, mobiltelefont és számítógépet foglalt le. A terhelő bizonyítékok utáni nyomozás során a katedrális kriptáját is feltörték, és több elhunyt érsek sírját felnyitották. Az eljárási módszereket XVI. Benedek pápa és a belga püspöki konferencia is kifogásolta.

A Standaard című hetilap szerint a mecheleni Szent Rumbold-katedrális kriptájának átkutatására konkrét vádak szolgáltattak alapot. A visszaélésekkel foglalkozó vizsgálóbizottság előző elnöke, Godelieve Halsberghe a nyomozóknak elmondta, hogy Danneels a templom kriptájában egy titkos helyre rejtette a pedofil esetekhez kapcsolódó dokumentumokat. A katedrális átkutatása után azonban az állítást alátámasztó bizonyíték nem került elő.