Feltételeket támasztott az MKP megválasztott elnöke

2010.07.10. 19:31

Berényi Józsefet megválasztották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) új elnökévé a párt szombati rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen. A rendkívüli kongresszuson a korábbi alelnök Berényi volt az egyetlen elnökjelölt, aki eleinte feltételeket támasztott az elnökség elvállalásához, de később elfogadta a posztot.

A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit. Az országos tanács új elnöke Bárdos Gyula, korábbi frakcióvezető lett, aki 223 szavazatot kapott. Az országos tanács taglétszáma a korábbi 20-ról 14-re csökkent. Bárdoson és Berényin kívül tagjait az öt szakmai bizottság elnöke, valamint a régiók hét képviselője alkotja.

Berényi megválasztása utáni rövid felszólalásában a tisztség elfogadását az országos tanács megfiatalításától tette függővé. Később azonban a tisztséget elfogadta.

"Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy fiatalítani kell. A tisztségembe megválasztottak, hazárdjáték lenne azt visszautasítani" - szögezte le a politikus sajtóértekezleten. Hozzátette: az egész vezetőség mandátuma egy évre szól. "Jövőre - májusban vagy júniusban - rendes tisztújító kongresszust tart az MKP. Ezen a teljes vezetés megújul" - jegyezte meg.

"A kongresszus nemcsak személyi kérdésekkel foglalkozott. Tanácskozásunk üzenete: folytatni akarjuk tevékenységünket a szlovákiai politikai színtéren. Meggyőződésünk: továbbra is szükség van arra a kisebbségi pártra, amely a múltban folyamatosan tíz százalék körüli támogatást kapott" - jelentette ki a politikus.

Úgy fogalmazott: változásokra, de nem radikális változásokra van szükség a pártban. "Igyekszem magam köré gyűjteni a fiatalokat" - szögezte le. Parlamenten kívüli pártként az MKP "a kormánykoalíció konstruktív ellenzéke" kíván lenni.

"Bizonyos csalódás számunkra, hogy a kisebbségi törvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény kidolgozása nem került be az új kormány programjába" - mutatott rá Berényi. Ami a választási kudarcot illeti, Berényi szerint még folyik az elemzés, de már van néhány észrevétel, következtetés.

Hiba volt, hogy az MKP saját programjának népszerűsítése helyett azzal foglalkozott, hogy egy másik párt (a Híd) ne kerüljön be a parlamentbe; az MKP képviselői nem vettek részt a televíziós vitákban, a párt kampányát és választóit negatívan befolyásolta a szlovák-magyar viszony kiéleződése; kevesebb volt a pénz, mint más pártoknál - sorolt fel néhány következtetést Berényi.

"Az eredményért az egész vezetés felelősséget visel. A kontinuitást azonban fenn kell tartani, nem lehet mindenkit leváltani" - válaszolta az MTI tudósítójának kérdésére az MKP új elnöke.

Az MKP-Híd jövőbeni viszonyát firtató újabb kérdésre kifejtette: Az MKP egyelőre a koalícióhoz való viszonyát tisztázza, s nem foglalkozik külön az egyes pártokkal. "Alacsonyabb szinteken a regionális és helyi szervezetek jogköre eldönteni, hogy kivel alakítanak ki együttműködést koalíciót. Mi azt szorgalmazzuk, hogy az MKP a lehetőségekhez mérten mindenütt próbálja meg megőrizni saját arculatát" - mondta Berényi. Hozzátette: csak az őszi helyhatósági választások mutatják majd meg, hogy milyen a párt helyzete. "Egyelőre nincsenek olyan jelzéseink, hogy nagyobb csoportok elhagynák a pártot" - jegyezte meg.

Az új elnök azt is elmondta, hogy az MKP jövő évi tevékenységének középpontjában a szlovákiai népszámlálás lesz.

A rendkívüli pártkongresszus megtartását az tette indokolttá, hogy az MKP a júniusi választásokon megbukott, és nem került be a szlovák parlamentbe. A választások után Csáky Pál pártelnök, valamint az egész elnökség benyújtotta lemondását, amelyet a kongresszus jóváhagyott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK