[origo] nagyvilág>
Izrael nem akarja beengedni a Gázai övezetbe az újabb segélyhajót
MTI|2010. 07. 11., 10:03|Utolsó módosítás:2010. 07. 11., 10:06|Izrael bejelnetése szerint megakadályozzák, hogy a Görögországból indult, Líbia által bérelt hajó a Gázai övezetbe eljusson, és megtörje a palesztin területre meghirdetett zárlatot. A miniszterelnök szerint eljuttatnák a segélyszállítmányt az övezetbe, de előbb szeretnék átvizsgálni.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Izrael nem engedi meg, hogy a Görögországból indult, Líbia által bérelt hajó közvetlenül a Gázai övezetben rakja ki a segélyszállítmányt - közölte Joszi Peled tárca nélküli miniszter az izraeli közszolgálati rádióban. A döntést azzal indokolta, hogy egy ilyen esetnek biztonsági okokból nagyon súlyos következményei lennének Izrael számára. Véleménye szerint a Hamász iszlamista szervezet ellenőrzése alatt álló Gázai övezet kikötőjének megnyitása a fegyverek tömeges beáramlását tenné lehetővé.
"Azt tanácsoljuk a segélyszállítmány szervezőinek, hagyják, hogy az izraeli haditengerészet Asdod izraeli kikötőbe kísérje hajójukat, vagy egyenesen al-Arís egyiptomi kikötőbe fussanak be" - írta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter vasárnapra virradóan kiadott közleményében, amelyben teljesen feleslegesnek minősítette a blokád megtörésére tett kísérletet. Barak szerint ha a segélyszállítmányt megvizsgálják Asdodban, lehetőség lesz arra, hogy elvigyék az övezetbe, de nem engedik meg, hogy a Gázai övezetbe fegyverek, vagy katonai célra használható anyagok jussanak be.
A Görögországból indult hajó fedélzetén kétezer tonna élelmiszer és gyógyszer van. A 12 tagú személyzettel és legfeljebb 9 utassal, moldovai zászló alatt közlekedő teherhajó útját a líbiai vezető fia, Szeif al-Iszlám Kadhafi által vezetett alapítvány szervezte. A Kadhafi Fejlesztési Alapítvány pénteken jelentette be a hajó indításának tervét, hozzátéve, hogy a vízi járművön olyan személyek is lesznek, akik "így kívánják kifejezni szolidaritásukat a blokádtól szenvedő palesztin néppel".
Az izraeli külügyminisztérium szombati izraeli közleménye szerint Avigdor Liberman külügyminiszter az elmúlt napokban többször beszélt görög és moldovai kollégájával, és megegyeztek a líbiai hajó ügyében, így a hajó nem fogja elérni Gázát. Az izraeli hatóságok utóbb azt közölték egyéb részletek említése nélkül, hogy a moldovai hatóságok rávették a kapitányt, irányítsa a hajót az egyiptomi el-Arísba.
A segélyszállítmány negyven nappal azután indult, hogy Izrael május 31-én nemzetközi vizeken feltartóztatott egy, a Gázai övezet felé tartó segélyflottillát, s annak egyik hajóján haditengerészei megöltek kilencet a rájuk támadó török iszlamisták közül. Az izraeli akció nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, és válságba sodorta a török-izraeli kapcsolatokat. A nemzetközi botrány ellenére a zsidó állam kitartott amellett, hogy embereinek csapdát állítottak, és önvédelemből adták le lövéseiket. A Gázai övezet köré vont blokád rendelkezéseit Izrael azóta enyhítette: kevesebb termék szerepel a tiltólistán.
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?