[origo] nagyvilág>
Egy tisztáldozata már van a Sarkozyt fojtogató botránynak
[origo]|2010. 07. 13., 13:51|Utolsó módosítás:2010. 07. 13., 13:58|Lemond pártja pénztárnoki posztjáról a francia munkaügyi miniszter, Eric Woerth, a múlt héten kirobbant pártfinanszírozási botrány egyik szereplője. A vádak szerint Franciaország leggazdagabb asszonya, Liliane Bettencourt rajta keresztül illegálisan 150 ezer eurót juttatott Nicolas Sarkozy elnök pártjának. Sarkozy elnökségének eddigi legnagyobb botránya tört ki, az elnök népszerűsége mélypontra került.

Sarkozyt is megtépázta a botrány
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Eric Woerth francia munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy lemond az UMP, Nicolas Sarkozy elnök pártjának pénztárnoki posztjáról, amelyet évek óta töltött be. Woerth ezzel Sarkozy nyilvánosan megfogalmazott kérését teljesítette. Az elnök hétfőn azt tanácsolta, hogy Woerth mondjon le pártpozíciójáról a körülötte kialakult pártfinanszírozási botrány miatt, amely magát Sarkozyt is közelről érinti.
A botrány a múlt héten tört ki, amikor a rendőrség kihallgatott egy tanút, aki az AFP hírügynökség szerint Sarkozy 2007-es kampányához juttatott szabálytalan pénzekről beszélt. Azt állította, hogy az elnök pártja 150 ezer eurós támogatást kapott Liliane Bettencourt-tól, Franciaország leggazdagabb asszonyától, a L'Oreal birodalom örökösétől. Ez az óriási összeg sokszorosa a törvényben megengedett legfeljebb 7500 eurónak, amely egy párt támogatására fodítható. (Minderről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.)
A francia kormány idegesen reagált a hírekre, több tisztségviselője, és maga Sarkozy is lejárató kampánynak és rágalmazásnak nevezve a botrányt. "Nagyon szeretném, ha ebben az országban a valóban lényeges problémákkal foglalkoznának, nem pedig belebonyolódnának egy zavaros történetbe, egy rágalmazásba, aminek egyetlen célja a befeketítés, minden valóságalap nélkül" - fogalmazott az államfő.
Ugyanakkor Sarkozyn az AFP szerint a múlt hét óta egyre növekedett a nyomás, hogy válaszoljon a vádakra konkrétan, és tisztázza a botrányba keveredett kormánytagokat. Eric Woerth, a nagyszabású francia nyugdíjreformért felelős munkaügyi miniszter azért került a botrány középpontjába, mert állítólag ő vette át a pénzt Bettancourt-tól.
Sarkozy hétfőn televíziós interjúban jelentette be, azt javasolja Woerthnek, hogy mondjon le a pártpénztárnoki posztról. Az elnök a miniszterre tolta a felelősséget, mondván, ő megbízott benne. Szerinte azért kell feladnia a párttisztségét, hogy a nyugdíjreformra tudjon koncentrálni, és hozzátette, reméli, hogy ez az áldozat lehetővé teszi, hogy Woerth nyugodtan dolgozhasson miniszterként, legalább októberig, amikorra elfogadhatják a nyugdíjreformról szóló javaslatokat.
A New York Times szerint az utóbbi időben mélypontra kerültek Sarkozy népszerűségi mutatói, főként, hogy a pártfinanszírozási botrány több kisebb botrányt követett, amelyek mind a hatalommal, vagy az állami pénzekkel való visszaélésekről szóltak.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Egyszer meg kell fagyni
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.