Zsúfolt piacnál robbant pokolgép Irakban

Vágólapra másolva!
Legkevesebb harmincan meghaltak, mikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant egy iraki piac közelében. Az áldozatok közt nők és gyerekek is vannak.
Vágólapra másolva!

Súlyos merényletet követtek el szerdán egy zsúfolt iraki piac és egy mecset közelében; a halálos áldozatok száma egy katonai forrás szerint eléri a harmincat. A merénylők egy gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak fel a Bagdadtól 60 kilométerrel északkeletre fekvő Baakúba város környékén, Abu Szaida településen. A több tucatnyi sebesültet a fővárosi kórházakba szállították. Az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.

A hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el a városban, mert arra gyanakszanak, hogy több pokolgép is lehet a környéken. Bár Irak egészét tekintve csökkent a terrortámadások száma a 2006-2007-es csúcshoz képest, ebben az al-Kaida egyik központjának számító tartományban, Dijálában továbbra is gyakoriak a merényletek. Baakúbában és egy másik tartományi városban hétfőn és kedden tíz ember vesztette életét és 39 sebesült meg két robbantásban. A terroristák elleni küzdelmet vallási és etnikai ellentétek nehezítik.

Az iraki harcokról szóló cikkeinket itt megtalálja.