[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport arab forrongások Kína háborús bűnök Európai Unió Dominique Strauss-Kahn
100
90

Hallgattak Castróék a nemzeti ünnepen Kubában

MTI|2010. 07. 26., 18:44|Utolsó módosítás:2010. 07. 26., 19:37|

Nem jelent meg egyetlen állami rendezvényen sem a kubai nemzeti ünnepen Fidel Castro volt elnök, akit pedig sokan vártak, mivel az utóbbi hetekben egyre többször mutatkozott, miután javult az egészségügyi állapota, ami miatt évekig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Castro öccse, Raúl csak néhány diplomát adott át, beszédet nem mondott.

JÁTSSZ ONLINE!

Hiába várták, nem jelent meg a hétfői kubai nemzeti ünnep központi rendezvényén Fidel Castro volt elnök. Fivére, Raúl Castro jelenlegi elnök sem mondott beszédet, és nem jelentettek be új reformot sem. A Santa Clarában, Che Guevara emlékművénél tartott ünnepségen Raúl Castro csupán néhány kitüntető diplomát adott át.

Beszédet José Ramón Machado Ventura első alelnök mondott, aki szerint az esemény fő szónoka Hugo Chávez venezuelai államfő lett volna, aki azonban lemondta a programot. Chávez vasárnap jelentette be, hogy a Kolumbiával kialakult konfliktus miatt nem tud Kubába utazni.

Machado Ventura a "gazdasági csata" megvívására buzdított, amelyet takarékoskodással, költségcsökkentéssel és a munkaerő és források racionalizálásával kell megvívni. A reformokról annyit mondott, hogy "a hiányosságok" felszámolása a saját ritmusában folyik, nem lesznek "improvizációk" vagy "populista megoldások", és nem "a külföldi sajtókampányok" diktálják a teendőket.

Sokan várták, hogy megjelenik az ünnepségen Fidel Castro előző elnök, aki súlyos betegsége miatt évekig nem mutatkozott. Castro azonban, akinek most júliusban annyira feljavult az állapota, hogy többször is megjelent a nyilvánosság előtt - legutóbb szombaton - nem mutatkozott.

A kubai kommunisták július 26-án emlékeznek meg a Moncada-laktanya 1953-as ostromáról, amely kudarcba fulladt ugyan, de ekkor kezdődött a végül győzelemre vitt harc a Batista-diktatúra ellen.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
    Forrás: AFP/Marco Longari Kadhafi szelleme kísérti Líbiát Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
    Forrás: AFP Aszad elnök közelében a szíriai lázadók A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavamat 87680 FL elöltöltős mosógép – MOST 5 ÉV extra garanciávalA-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Fotó: Pályi Zsófia [origo] A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »