[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Befejezték a sztrájkot a görög fuvarozók

[origo]|2010. 08. 01., 18:06|Utolsó módosítás:2010. 08. 01., 18:53|

Egy hét után vasárnap végett vetettek a Görögország üzemanyag-ellátását ellehetetlenítő sztrájkjuknak a görög fuvarozók. A sztrájkolók a kormány őket érintő válságintézkedései miatt tiltakoztak.

JÁTSSZ ONLINE!

Vasárnap befejeződött Görögországban a fuvarozók egy hete tartó sztrájkja - közölte vasárnap késő délután a BBC a fuvarozók szakszervezetének bejelentése után. A fuvarozók az ellen tiltakoztak, hogy a válságprogram keretén belül a fuvarozásban is versenyfokozó intézkedéseket vezessen be a kormány. Ezek értelmében közel negyven év után újra lehetne közúti fuvarozó engedélyeket kiváltani néhány száz euróért. Az intézkedés része annak a reformcsomagnak, amelyet az IMF és az EU írt elő azért cserébe, hogy nemzetközi hitellel segítsék ki a csőd szélére jutott államot. A BBC szerint eddig a fuvarozók a már meglévő engedélyeket adták-vették egymás között, gyakran több százezer euróért.

A sztrájk súlyos fennakadásokat okozott az ország üzemanyag-ellátásban, a kormány katonai járműveket vetett be, hogy a legkritikusabb területekre üzemanyagot szállítsanak. A sztrájkoló fuvarozók többek között blokkolták a benzinkutakat és az olajfinomítókat is. Csütörtökön és pénteken is kialakultak összecsapások a sztrájkolók és a rendfenntartók között. Előbb az athéni közlekedési minisztérium előtt, majd egy thesszaloniki olajfinomítónál voltak incidensek. A kormány csütörtökön rendkívüli felszólítást tett közzé, amelyben a sztrájk felfüggesztését követelték, az engedetleneket pedig börtönnel és engedélyük bevonásával fenyegették.

A sztrájkok és az üzemanyaghiány miatt számos turista rekedt Görögországban, vagy mondta le útját. A szakszervezeti vezetők vasárnap azt mondták: tárgyalásokba kezdenek a kormánnyal a sérelmezett reformokról. A görög teherautó-tulajdonosok szövetségének vezetője a BBC szerint közölte: a sofőrök hétfőn újra munkába állnak.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Marco Longari Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
    Forrás: AFP Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
    Forrás: AFP/Sergio Hernandez Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban? Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
    Forrás: AFP Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Halott szavazók, élő sebek A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Mosógép AEG L 87680 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - A-40% fogyasztás, 8 kg. töltet, inverter motor, Silent System Plus, LCD kijelző, centrifuga max.: 1600 ford./perc...
179.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »