Fidel Castro visszatért a kubai parlamentbe

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Négy év után először ismét megjelent Fidel Castro volt kubai államfő a parlamentben. Castro részt vett a törvényhozás szombati rendkívüli ülésén, amely éppen az ő kezdeményezésére vitatja meg a nukleáris háború kitörésének veszélyeit.

A rangjelzések nélküli, olajzöld katonaingben érkező Fidel Castrót ovációval, felállva fogadták a képviselők, amikor felsegítették a pódiumon lévő helyéhez. A volt államfőnek ez az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtéte óta - írja a Reuters.

Castro a pódiumon állva egy előre elkészített, 12 perces beszédet intézett a kubai képviselőkhöz. Azt mondta, hogy atomháború törhet ki, ha Barack Obama amerikai elnök elrendeli Irán megtámadását, amennyiben Teherán ellenáll az amerikai és izraeli követeléseknek, hogy hagyjon fel atomprogramjával.

A Kubai KP első titkára határozott, tiszta, bár akadozó hangon beszélt. Kitért az Egyesült Államokban bebörtönzött öt kubai kém egyikének, Gerardo Hernandeznek az ügyére is. Reményét fejezte ki, hogy feleségének megengedik meglátogatását, alkalmasint szabadon is engedik Hernandezt.

A 84. születésnapját augusztus 13-án ünneplő Fidel Castro betegsége miatt még 2008-ban átadta az államfői posztot öccsének, Raúl Castrónak.