Vágólapra másolva!
Helyi szakértők szerint az átgondolatlan fakivágások és a az utóbbi években épített több mint negyven vízerőmű az oka a hétvégi kínai földcsuszamlásoknak. A hivatalos adatok szerint több mint ezren vesztették az életüket, de ez a szám tovább emelkedhet.
Vágólapra másolva!

A kínai fölcsuszamlásoknak a kormányzat politikájának következménye volt - olvasható a brit Telegraph honlapján. A lap szakértőkre hivatkozik, többek között a Lanzhou Egyetem egyik 2006-os kutatására, amely már akkor figyelmeztetett, hogy az erdők kivágása fölcsuszamlásokat eredményezhet Csoucsü tartományban.

"A hegyek felső talajrétege nagyon instabillá változott a kivágott erdők, a bányászati tevékenységek és vízierőművek építése miatt" - áll a Csoucsüről szóló jelentésben. A tartományban 1952 és 1990 között 126 ezer hektárnyi erdőt vágtak ki, és az elmúlt években több mint 40 vízierőművet építettek, amik jelentős hatással vannak a térség földrajzi viszonyaira.

"A helyi hatóságok figyelmen kívül hagyták a természetbe való beavatkozás esetleges következményeit, csak az érdekelte őket, hogy több adó folyjon be a tartomány kasszájába" - mondta Fan Csiao vezető kínai geológus. A Telegraph szerint a katasztrófa sújtotta térségben többen is a helyi hatóságokat okolják, amiért nem figyelmeztették őket előre a sárlavinákra, valamint nem tettek óvintézkedéseket.

A tragédiának már hivatalosan is több mint ezer halottja van, de a végleges szám minden bizonnyal ennél jóval több lesz, ugyanis 600 embert még keresnek a hatóságok. A sárlavinák a hétvégén öntöttek el több települést, több falut is teljesen betemettek.