"Nehéz még lélegezni is" - durvul a pakisztáni árvízhelyzet

Vágólapra másolva!
Hatalmas páratartalom, lassan érkeznek a segélyszállítmányok és még a tálib lázadók támadásai is elszaporodtak - ilyen gondok súlyosbítják a pakisztáni árvízi helyzetet, amely már legkevesebb 1600 ember halálát okozta. Millióknak kellett elhagynia otthonát, és hiány van alapvető élelmiszerekből is.
Vágólapra másolva!

A heves esőzések által okozott árvizek eddig legkevesebb 1600 ember halálát okozták Pakisztánban, és rengeteg az eltűnt. A természeti katasztrófa mintegy 14 millió embert érint, jelentős részük elveszítette otthonát, illetve minden vagyontárgyát.

Az ENSZ humanitárius főnöke, John Holmes a pakisztáni árvizet az utóbbi évek egyik legkeményebb kihívásának nevezte. Az ENSZ adománygyűjtésbe kezdett, és Holmes szerint a befolyó pénzt a következő három hónap mentési munkáira fogják költeni.

A helyszíni beszámolók szerint a helyzet kétségbeejtő. "Ha esik, akkor az okoz nyomorúságot, ha süt a nap, akkor az" - idézi a BBC az árvíz által sújtott Pandzsáb tartomány önkormányzatának egyik tagját, Mohsin Legharit, aki szerint a hatalmas vízmennyiség miatt "nehéz még lélegezni is".

"Mi egy szegény ország vagyunk, az erőforrásaink korlátozottak" - magyarázta Leghari, hozzátéve, hogy "nem vagyunk felkészülve az ilyen katasztrófák kezelésére". Leghari szerint a kormányzati segély lassan érkezik, és hiány van olyan alapvető élelmiszerekből, mint étolaj, liszt és cukor.

Forrás: AFP
Rengetegen várnak segélyre - Több képért kattintson a fotóra

Ha érkezik is segély, akkor az gyakran zűrzavart okoz. "Ha bemész 500 adag csomaggal egy olyan helyre, ahol van ötezer ember, ott káosz lesz. Az emberek megtámadnak, mert annyira kétségbeesettek" - mondta Leghari.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a pakisztáni biztonsági erők és a tálib lázadók közötti összecsapások az árvíz idején sem szünetelnek. A BBC által idézett jelentések szerint a lázadók még fokozták is a támadásokat, és kedden egy közleményben az árvizet úgy jellemezték, mint "isten büntetését, amiért a pakisztániak szekuláris vezetőket fogadtak el". A lázadók felszólították a pakisztániakat arra is, hogy ne fogadják el a külföldi segélyszállítmányokat.