Vágólapra másolva!
Zivatar és heves szélvihar van Moszkvában, amelyet hetek óta füst borít a hőségben keletkezett erdőtüzek, és a kánikula miatt. A rég várt szél azonban a meteorológusok szerint megfordulhat, és pont az erdőtüzek irányából fújhat.
Vágólapra másolva!

Felkerekedett a régóta várt szél, és zivatar zúdult Moszkvára és környékére péntekre virradóra. A zivatart óránkénti ötven kilométert is meghaladó széllökések kísérik. Jelenleg is villámlik és dörög az ég a főváros több pontján, beleértve Moszkva délkeleti peremrészeit is.

Csütörtök este a fővárosiak számára már jól ismert, tőzegtüzek okozta maróan édeskés szagot ugyan nem áthatóan, de még érezni lehetett a Moszkva délkeleti elővárosa, Ljuberci környékén.

A rendkívüli helyezetek minisztériumának illetékesei csütörtök délelőtt azt közölték, hogy Moszkva környékén negyedével csökkent a tüzek száma és területe. Az oroszországi meteorológiai intézet előrejelzése szerint azonban pénteken a szél megfordul, s újra keletről fúj majd, a tüzek irányából, vagyis újra szmog várható Moszkvában.

Az orosz tüzekről, és a moszkvai helyzetről bővebben itt olvashat.