Éhhalál fenyeget egy fél országot Afrikában

Vágólapra másolva!
Niger lakosságának felét fenyegeti éhínség az országot sújtó extrém időjárás miatt. Az ENSZ szerint súlyosabb lehet a válság, mint a 2005-ös, amikor több ezren haltak éhen. Egy segélyszervezet szerint a nemzetközi közösség csak a válság elkerüléséhez szükséges összeg 60 százalékát juttatta el az országba, a maradék pénz híján több tízezer gyerek halhat éhen.
Vágólapra másolva!

Történelme legsúlyosabb élelmezési válsága sújthatja Nigert, az afrikai ország lakosságának közel felét, 7,3 millió embert fenyegeti az éhínség réme - olvasható a BBC honlapján az ENSZ élelmezési programjának jelentése.

A szervezet szóvivője arról számolt be, hogy a nigeri falusiak szerint rosszabb a helyzet, mint 2005-ben, amikor több ezren haltak éhen. A válságos helyzetnek az az oka, hogy az aszályos idő a megszokottnál tovább tartott, majd az azt követő heves viharok - amelyekben hatan meghaltak - tovább rontották a mezőgazdaság helyzetét. Az ENSZ szerint 67 ezer ember vesztette el a lakhelyét az esőzések miatt.

Az ENSZ élelmezési szervének jelentése szerint a gyerekek 17 százaléka alultáplált. Eddig 213 millió dollárt kapott az ország segélyként, de az ENSZ szerint ez még csak a 60 százaléka az éhínség elkerüléséhez szükséges összegnek. A Helen Keller International jótékonysági szervezet a nemzetközi közösséget hibáztatja a kialakult helyzetért. A szervezet Afrikáért felelős igazgatója szerint több tízezer gyerek halhat éhen, ha nem érkezik több segély.

Forrás: AFP