[origo] nagyvilág>
Hivatalosan is lezárult az amerikaiak harci tevékenysége Irakban
Független Hírügynökség|MTI|[origo]|2010. 08. 31., 18:37|Utolsó módosítás:2010. 09. 02., 10:35|Képesek megvédeni országuk szuverenitását és függetlenségét az iraki katonák, rendőrök - közölte kedden Nuri al-Maliki iraki kormányfő televíziós beszédében, miután hivatalosan is befejeződött az amerikai erők több mint hét éven át tartó harci tevékenysége az országban. Barack Obama amerikai elnök élő televíziós üzenetében nem beszélt győzelemről a harcok végének bejelentésekor, és elismerte, hogy az Egyesült Államok súlyos árat fizetett a háborúért.

KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Az iraki miniszterelnök keddi ünnepi televíziós beszédében azt mondta: meggyőződése, hogy az utolsó amerikai katona 2011 végére elhagyja Irakot. "A mai nap minden iraki emlékezetében megmarad, mert mától szuverén, független ország vagyunk ismét. Mostantól a mi erőink fogják a vezető szerepet játszani a rend és a biztonság, országunk megvédésében" - mondta Nuri al-Maliki, iraki kormányfő.
Az amerikai erők nagyobb része korábban már elhagyta Irakot, jelenleg 50 ezer amerikai katona tartózkodik az országban, hivatalosan tanácsadói és kiképzési feladatokkal. A kivonulás 150 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak, aminek végrehajtásán 20 ezer amerikai katona dolgozott hónapokon keresztül.
Barack Obama amerikai elnök közép-európai idő szerint éjjel egy órakor mondta el beszédét a Fehér Ház ovális irodájából az Egyesült Államok iraki hadműveleteinek befejezése alkalmából. Az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért - jelentette be Obama, aki szerint az amerikai nép legfontosabb küldetése most a gazdaság helyreállítása. Obama élő televíziós üzenetében nem beszélt győzelemről, és elismerte, hogy az Egyesült Államok súlyos árat fizetett a hétéves háborúért.
Dicsérettel beszélt azonban a katonákról, akik szerinte bátran és határozottan teljesítették feladatukat Irakban. "Főparancsnoki minőségemben büszke vagyok a szolgálatukra. Mint minden amerikait, engem is megrendüléssel tölt el az áldozatvállalásuk és a családjaik által meghozott áldozat is" - mondta.
Obama: Új lapot kell nyitni
"Ma este bejelentem, hogy az amerikai harci küldetés Irakban véget ért. Az Iraki Szabadság Hadművelet befejeződött, és most már az iraki népé a fő felelősség az országa biztonságáért. Ezt az ígéretet tettem az amerikai népnek, amikor még jelölt voltam erre a hivatalra. Múlt februárban hirdettem meg azt a tervet, amelynek értelmében kihozzuk harcoló dandárjainkat Irakból és ugyanakkor megkétszerezzük az iraki biztonsági erők megerősítése érdekében tett erőfeszítéseinket, az ottani kormány és a nép támogatását. Ez az, amit véghezvittünk. Csaknem 100 ezer katonát vontunk ki Irakból. Bázisok százait zártuk be, vagy bocsátottuk az irakiak rendelkezésére. Több millió egységnyi hadfelszerelést hoztuk ki Irakból" - mondta Obama.

Kattintson a képre, galéria nyílik!
Az amerikai elnök arról beszélt, hogy a háború befejezése nemcsak az irakiak, hanem az amerikaiak érdeke is, akik hatalmas árat fizettek azért, hogy az iraki népnek a saját kezébe adják a sorsát, miközben odahaza szűkössé vált a költségvetés. "Kitartottunk az irakiakkal közös hitünk mellett, hogy a civilizáció ezen bölcsőjében egy új kezdet születhet" - jelentette ki Obama, aki szerint ez egy figyelemre méltó fejezete az Egyesült Államok és Irak történetének, de az amerikaiak megtették kötelességüket , és "most új lapot kell nyitni."
A beszédben szó volt Afganisztánról is. Obama rámutatott, hogy ott az Egyesült Államok most korlátozott ideig tartó csapaterősítést hajt végre, de kijelentette: miként az irakiak helyett sem, az amerikaiak az afgánok helyett sem végezhetik el azt, amit nekik kell megtenniük, vagyis biztosítaniuk kell a saját biztonságukat. Obama megerősítette, hogy jövő júliusban megkezdődik az átmenet, az amerikai csapatok kivonása.
A BBC szerint Obama a beszédében közölte, hogy napközben, korábban beszélt az előző elnökkel, George W. Bush-sal, aki 2003-ban parancsot adott a Szaddám Huszeint megbuktató amerikai invázióra, amelyet a britekkel együtt hajtott végre az Egyesült Államok hadereje. "A kezdetektől köztudott, hogy nem értettünk egyet ennek a háborúnak az ügyében" - mondta Obama. "Mégsem kérdőjelezheti meg senki Bush támogatását a katonáink felé, a hazaszeretetét vagy az elkötelezettségét a biztonság iránt. Miként mondtam, voltam hazafiak, akik támogatták ezt a háborút, és voltak hazafiak, akik ellenezték. Mindannyian egyesülünk a katonáink iránti tiszteletben és a reményünkben Irak jövőjében" - folytatta.
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Elhunyt Whitney Houston
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Még hetekig nem derül ki, mitől halt meg Whitney Houston
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.