[origo] nagyvilág>
Százezrek tüntettek a francia nyugdíjreform ellen
MTI|2010. 09. 07., 20:34|Utolsó módosítás:2010. 09. 07., 20:38|A kormányzati becslés szerint is több mint egymillióan tiltakoztak kedden Franciaországban az ellen, hogy a kormány 62 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 41,5 év járulékfizetéshez kötné az öregkori ellátást. Szakértők szerint a kormány nem fog változtatni a terveken.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
A szervezők szerint mintegy 2,5 millióan, a belügyminisztérium szerint 1,12 millióan tiltakoztak kedden Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Délelőtt több nagyvárosban voltak felvonulások, délután pedig Párizsban szólítottak sok százezer embert utcára a szakszervezetek. Tiltakozó sztrájkok is voltak: a közalkalmazottak egynegyede szüntette be a munkát, a vonatok fele nem járt és a nagyvárosi metróközlekedésben is komoly fennakadások voltak.
A megmozdulást az váltotta ki, hogy a francia kormány a jelenlegi 60 évről előbb 62, majd 2018-ig 67 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, és 40,5-ről 41,5 évre azt az időt, ameddig nyugdíjjárulékot kell fizetni ahhoz hogy valaki öregkori nyugdíjat kapjon. Ezzel az előzetes számítások szerint 70 milliárd eurót fognak megtakarítani.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az emberek kétharmada igazságtalannak tartja a készülő reformot, de ugyanennyien úgy gondolják, hogy a sztrájkok miatt a kormány nem változtat szándékán. A kabinet több tagja is jelezte, hogy kisebb módosítások lehetségesek (például a fizikailag nagyon megterhelő munkát végző, vagy a munkát fiatal korukban kezdők esetében), de a nyugdíjreform alapelvei megmaradnak. Szakértők szerint bármilyen sokan vonultak is utcára kedden országszerte, nem valószínű, hogy a szakszervezetek képesek lennének egy olyan gördülő sztrájk megszervezésére, amely visszakozásra kényszerítené a kormányt.
Több európai országban - az Egyesült Királyságban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban - már most 65 év a nyugdíjkorhatár, s Nagy-Britanniában ezt fokozatosan fel akarják emelni 67 évre.
[origo] címlapon»
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Elhunyt Whitney Houston
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár

A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...

Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Elhunyt Whitney Houston
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.