Menedéket kért az USA-ban egy meleg szaúdi diplomata

Vágólapra másolva!
Menedékjogot kért az USA-ban egy szaúdi diplomata, aki azt állítja, hogy homoszexuális irányultsága miatt hazájában üldözhetik. A férfi szerint amióta hazája hatóságai megtudták, hogy meleg, megszüntették állását. A titkárra az sem vet jó fényt otthon, hogy zsidó nővel barátkozik, és ki akarja teregetni a szaúdi királyi család szennyesét.
Vágólapra másolva!

Homoszexualitására hivatkozva kért politikai menedéket az Egyesült Államokban egy Los Angelesben állomásozó szaúdi diplomata - jelentette az NBC hírtelevízió. Ali Ahmed Asszeri, a Los Angeles-i szaúdi konzulátus első titkára azzal fordult az amerikai belbiztonsági minisztériumhoz, hogy hazájában elutasították diplomata-útlevelének megújítását, és megszüntették munkaviszonyát is, miután kiderült róla, hogy meleg, és közeli barátságot ápol egy zsidó nővel.

Asszeri mással is kihúzta a gyufát hazája hatóságai előtt: a közelmúltban egy nyílt levelet tett közzé az egyik szaúdi honlapon, ahol kritizálta hazája maradiságát, a harcos imámokat és az iszlám vallási tolerancia semmibe vételét. Legsúlyosabb vétsége talán az, hogy azzal fenyeget, kiteregeti, hogy a szaúdi királyi család miként tölti idejét az USA-ban luxuskörülmények között.

Asszeri azt állítja, ha hazatérne, akár halálbüntetést is kaphat. "Nagy veszélyben van az életem itt is, de ha visszatérek Szaúd-Arábiába, világos nappal fognak megölni" - írta az amerikai televíziónak. A férfi homoszexualitására hivatkozva kért menedékjogot az USA-ban, mondván, hogy hazájában emiatt megbüntethetik. Az esetet sem az amerikai, sem a szaúdi hatóságok nem kommentálták.