Kim Dzsong Il betegsége miatt csúszik az észak-koreai tisztújítás

Vágólapra másolva!
Elhalasztják azt a nagyszabású tanácskozást Észak-Koreában, amelyen az ország élén történő hatalomváltást készítik elő. A halasztásra Kim Dzsong Il rossz egészségügyi állapota miatt volt szükség.
Vágólapra másolva!

Kim Dzsong Il betegsége miatt el kellett halasztani Észak-Koreában a kommunista párt tisztújító tanácskozását - jelentette a dél-koreai YTN televízió. A meg nem nevezett szöuli hírszerzési információkra hivatkozó tévé szerint a 68 éves politikus egészségügyi állapota múlt havi, ötnapos kínai látogatása óta romlott meg. A tévé szerint a tanácskozás nem fog elmaradni, csak a kezdetét tolták későbbre.

A gyűlésen, amelyet az ország 30 éve legfontosabb politikai tanácskozásának nevezett az AFP, várhatóan előkészítik a hatalomváltást az ország élén: valószínűleg hivatalos posztot kap az egyre romló egészségű Kim Dzsong Il legfiatalabb fia, Kim Dzsung Un.