Robbanás pusztított egy amerikai bombagyárban

Vágólapra másolva!
Robbanás történt egy amerikai gyárban, ahol a légierő számára infravörös bombákat gyártanak. Hatan megsérültek, közülük hárman válságos állapotban vannak.
Vágólapra másolva!

Hat ember sebesült meg - háromnak közülük válságos az állapota - a Tennessee állambeli Toone-ban, amikor egyelőre ismeretlen okból robbanás történt egy bombagyárban helyi idő szerint kedden. A Memphistől 120 kilométerre lévő üzemben az amerikai légierő számára gyártanak infravörös "csalibombákat", amelyeket manőverező robotrepülőgépek megtévesztésére vetnek be. Az amerikai védelmi tárca idén a B-52-es hadászatai bombázói számára rendelt bombákat a cégtől 22,5 millió dollár értékben.

A keddi robbanás a hadiüzem egyik épületét csaknem teljesen lerombolta. Ugyanebben a gyárban 2001 áprilisában már volt egy robbanás, akkor egy munkás életét vesztette.