Sintérnek sem ajánlanák a republikánus vezérek az új Sarah Palint

Vágólapra másolva!
Antiamerikainak nevezte Barack Obamát, hűtlenségnek tartja a maszturbációt és erősen konzervatív politikusként próbál szenátori választást nyerni egy liberális államban Christine O'Donnell. Még saját pártja, a republikánus párt is fúrja és próbál kellemetlen részleteket előásni életéből, de így is elütötte a szenátorjelöltségtől a párt vezetésének támogatását élvező veterán politikust. Győzelme azt is jelzi, polgárháború dúl az Egyesült Államok legsikeresebb pártjában.
Vágólapra másolva!

"A Biblia kimondja, ha bujaság van a szívedben, az hűtlenségnek számít. Bujaság nélkül viszont nem lehet maszturbálni" - érvelt még az 1990-es években az önkielégítés ellen Christine O'Donnell, aki akkor egy keresztény konzervatív csoportot vezetett, de a héten az amerikai republikánus párt jobbszárnyának számító Tea Partynak a jelöltjeként meglepetésre elnyerte a lehetőséget a héten, hogy republikánus színekben induljon Delaware állam szenátori helyéért.

Az új Sarah Palinként is emlegetett O'Donnell sikere nem csak azért jelentős, mert egy jóval tapasztaltabb, veterán republikánust - a 71 éves Mike Castle - utasított maga mögé, de azért is, mert a republikánus párt vezetése részéről teljes ellenszélben sikerült megszereznie a jelöltséget.

Semmiféle olyan háttere nem volt, ami megszokott egy-egy szenátusba készülő politikustól. Évekig anyagi gondokkal küzdött - az előző évben csupán 5800 dollárnyi (1,2 millió forint) jövedelemről számolt be, megcsúszott jelzáloghitele törlesztésével, illetve félrevezetően nyilatkozott végzettségéről és korábbi kampánysikereiről. Ezeket a számára cseppet sem hízelgő részleteket nem demokrata ellenfelei, hanem saját konzervatív pártja ásta elő és szellőztette meg - írja a New York Times.

Nem akarták

A maszturbációs megjegyzését is a republikánusok találták meg, de azért is támadták (a demokratákkal együtt), mert 2008-ban "antiamerikainak" nevezte Barack Obamát. Győzelméről az amerikai lap szerint még a republikánus honlap sem emlékezett meg, Karl Rove, George W. Bush előző amerikai elnök politikai főtanácsadója pedig keddi előválasztás után azt mondta O'Donnellről, hogy hamis, dilis és megválaszthatatlan. A republikánus párt delaware-i elnöke, Tom Ross még keményebben fogalmazott, szerinte O'Donnellt még sintérnek sem választanák meg.

Félelmüket az okozza, hogy a mérsékelt Castle-lel viszonylag biztos győzelemre számítottak az alapvetően liberális beállítottságú Delaware-ben - amelynek korábban a demokrata Joe Biden, a jelenlegi alelnök volt a szenátora. O'Donnellnek a centrumtól jobbra elhelyezkedő politikai felfogása azonban távol áll az állam konzervatív szavazóinak elveitől. Ezt maga O'Donnell is elismerte, amikor 2006-ban, ugyancsak szenátorjelöltként úgy jellemezte magát, mint "republikánus, de nem delaware-i republikánus".

O'Donnell hisz istenben, a fegyverekben és a korlátozott hatalmú szövetségi kormányban - írja róla a Guardian. A New York Times szerint ellenzi az őssejtkutatások állami finanszírozását, még nemi erőszak esetében sem engedné az abortuszt, súlyosan büntetné az illegális bevándorlókat foglalkoztató cégeket, de nincs kibékülve az evolúciós elmélettel sem, és az AIDS-programok hasznosságát is megkérdőjelezi.

Feltüzelte a politika

Lelkes politikus, "nagyon feltüzelte a politika, és ekkor kezdett erősödni hite is" - mondta az amerikai lapnak egy fiatalkori barátnője, aki szerint O'Donnell fiatalon is szeretett hitvitákba bonyolódni, amelyeket barátnője szerint nagyon barátságosan, egyáltalán nem leereszkedően folytatott. Csalódott volt ugyanakkor, hogy nem jött össze neki a családalapítás - mondta róla régi barátja -, de hite átsegítette ezen a nehézségen, mivel ebben is Isten akaratát látja.

O'Donnell a támadások ellenére optimista. A sintéres megjegyzésre a Guardiannak azt mondta, hogy Ronald Reaganról is ezt terjesztették annak idején, és magabiztosan állítja, hogy novemberben 10 százalékos előnnyel veri majd demokrata ellenfelét. Úgy véli a választóknak szimpatikus lesz, hogy vissza akarja vonatni Obama egészségügyi reformját és meg akarja akadályozni a kormányt, hogy költséges kiadásokba verje magát.

Forrás: AFP

Az önkielégítésről vallott elveire vonatkozó kérdés elől azonban kitért: egyszerűen csak lényegtelennek nevezte, a kérdést, hogy ma is bűnnek tartja-e a maszturbációt.

Szakadás

O'Donnell győzelme súlyos szakadást jelez a republikánus párton belül, egy a New York Timesnak nyilatkozó amerikai politológus a republikánusok között a felszín alatt már egy ideje dúló polgárháború egyik jelentős fejezeteként jellemezte a delaware-i eseményeket. A párt fősodorbeli politikusai rettegve figyelik a jobbszárnyuknak tekinthető Tea Party előretörését, amely a Barack Obama amerikai elnök által 2009 elején bevezetett pénzügyi megmentő csomag elleni utcai tiltakozásokból alakult ki.

A csoport tartózkodott attól, hogy harmadik pártként lépjen az amerikai politikai színtérre, ehelyett politikai elképzeléseiknek megfelelő republikánus jelölteket támogatnak. Aktivistáik többnyire a konzervatív republikánusok köréből kerülnek ki, fő törekvésük az adócsökkentés, a kisebb kormányzat, felelős gazdaságpolitika. Sokukat a gazdaság állapota miatti aggodalom és a szerintük túlzott kormányzati költekezés aktivizálta politikailag - írja róluk a brit Telegraph. A mozgalomnak a sokak által drágasága miatt vitatott amerikai egészségügyi reform adott újabb lendületet.

Nem csak a kormánnyal állnak azonban szemben, hanem előszeretettel kritizálják a republikánus párt washingtoni vezetését, amely szerintük elárulta a konzervatív alapelveket, mert amikor ők voltak hatalmon, ők is túl sokat költekeztek. Bizonyos Obamát kritizáló plakátjaik és egyes tagjainak gúnyos megjegyzései miatt többen rasszizmussal vádolják őket. A csoport elnevezése egyesek szerint a brit adók ellen tiltakozó 1773-as bostoni teadélutánra utal, de mások úgy vélik, valójában az első tüntetések egyik jelszavának "Taxed Enough Already" (már eleget adóztattak) rövidítése.