Tengerészt találtak a cápa gyomrában

2010.09.17. 5:47

Egy augusztus végén eltűnt halász lába lógott ki annak a cápának a fogai közül, amit szeptember 4-én a Bahamák közelében fogtak ki. Az állat boncolása után további emberi maradványok kerültek elő.

A helyi rendőrség vizsgálata ujjlenyomatok alapján állapította meg, hogy a 3,6 méteres tigriscápa gyomrában talált emberi maradványok minden bizonnyal az augusztus 29-én, a New Providence nevű sziget közelében eltűnt Judson Newtontól származnak. A 43 éves férfi négy társával horgászott a tengeren; amikor hajójuk elromlott, ketten úszva indultak segítséget kérni, de egyiküket sem látták többé élve. (A további három halászt később egy mentőhajó vette fel.) Az AP hírügynökségnek nyilatkozva Newton egyik barátja elmondta, hogy a férfi teherhajókon dolgozott tengerészként és szakácsként, s szenvedélyes tengeri horgász, valamint remek úszó volt.

A cápát szeptember 4-én fogta ki mélytengeri horgászata során egy bahamai befektetési bankár. Az állatot a katonai hatóságok nyitották fel, s gyomrában egy emberi törzset, két roncsolódott kezet és egy ember jobb lábát találták meg. DNS-vizsgálat teheti majd bizonyossá, hogy a maradványok valóban Newtontól valók. A BBC híradása felhívja a figyelmet, hogy New Providence partjainál forgatták a Cápa-sorozat negyedik része, az 1987-ben bemutatott A cápa bosszúja című film egyes jeleneteit.