Fellépne Merkel a nem integrálódó bevándorlókkal szemben

2010.09.18. 12:28

Keményebb fellépést helyezett kilátásba a társadalomba beilleszkedni nem hajlandó bevándorlókkal szemben Angela Merkel német kancellár. A politikus szerint a meglévő német törvények is lehetőséget adnak arra, hogy a külföldieket rávegyék a társadalmi integrációra, és ennek érdekében a jövőben mindent meg is fognak tenni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szombati számában megjelent terjedelmes interjúban Angela Merkel a törvény szigorának alkalmazásával fenyegette meg azt a mintegy 10-15 százalékot kitevő réteget a bevándorlókon belül, amelyik ellenségesen viszonyul a német társadalomhoz, és nem hajlandó annak szabályait elfogadni.

Ehhez nincs szükség új törvényekre, csupán a meglévőket kell következetesen alkalmazni - hangoztatta a kormányfő. Példaként említette, hogy azt a segélyből élő személyt, aki félbehagyja a kötelezően előírt integrációs tanfolyamon való részvételt, első esetben a járandóság 30, ismételt esetben 60 százalékos csökkentésével lehet sújtani. Végső esetben az illető már csak természetbeni juttatásra számíthat a német államtól. "A jövőben gondoskodni fogunk e lehetőség következetes alkalmazásáról" - hangoztatta Merkel.

Németországban mintegy 7,4 millió külföldi él. A szövetségi belügyminiszter e létszámon belül 10-15 százalékra becsülte a beilleszkedni nem hajlandók arányát. A tárca adatai szerint 1,1 millió külföldi - noha évek óta az országban él - nem tud németül.

A kancellár szerint "sok éven át illúziókat tápláltunk az integrációról", holott az nem működik magától; sikere érdekében a külföldieket befogadó többségi társadalomnak is tennie kell.

KAPCSOLÓDÓ CIKK