Meghúzta Putyin bajszát, nagy bajban van Moszkva ura

Vágólapra másolva!
Állítólag már csak hetei vannak hátra Jurij Luzskov moszkvai polgármesternek az orosz politikai elitben. A szovjet káoszból vitatott módszerekkel világvárost építő Luzskov túl vakmerő lett, megpróbált éket verni Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev közé. Luzskov nem úszta meg meggondolatlan szavait, kemény kampány indult ellene, igaz, egyszer már túlélte Putyin haragját.
Vágólapra másolva!

Mindazt megtestesíti, amit az oroszok gondolnak egy tipikus oroszról: "Alacsony, kövér, kopasz, nyers és kemény" - írta a Demokratizatsiya című, a posztszovjet Oroszországot vizsgáló washingtoni magazin Jurij Luzskov moszkvai polgármesterről. Luzskov erősítette is ezt a képet a tíz évvel ezelőtt készült politikai portré szerint: előszeretettel domborította ki sportosságát (rendszeresen bokszolt, teniszezett és lovagolt), kérkedett nagy munkabírásával (késő estig, akár munkaszüneti napon is dolgozott), sőt, az őt példaképként választó moszkvaiak akár megvásárolhatták "Mer" (oroszul: polgármester) nevű saját dezodormárkáját is.

Úgy tűnik azonban, hogy a róla szóló tíz évvel ezelőtti portré megírása óta elfáradt. Szóba sem kerül például sportteljesítménye vagy nagy munkabírása, annál inkább az, hogy miért nem szakította meg ausztriai nyaralását a nagy nyári moszkvai hőség- és szmogriadó idején, hogy mennyi pénzt költött méhészkedésre, vagy hogy miként lett előbb műanyag evőeszközökben, majd ingatlanüzletekben utazó felesége, Jelena Batyurina busás moszkvai megrendelések révén Oroszország leggazdagabb asszonya.

A Luzskov számára kényelmetlen kérdéseket az orosz állami óriás gázcég, a Gazprom tulajdonában lévő NTV-n két hete bemutatott dokumentumfilmek is felvetik. A moszkvai polgármesteri hivatal gyorsan reagált a tévéadásokra. A hivatal Luzskov jó hírnevének megsértése miatt perrel fenyegetőzik, de erre készül az Inteko, Luzskov feleségének a cége is. Kiálltak a polgármester mellett a II. világháború moszkvai veteránjai, és a moszkvai duma is visszautasította a Moszkva urát ért vádakat. Maga Luzskov szokatlanul csendes maradt, és amikor egy riporter szembesítette a támadásokkal, csak annyit mondott, hogy nem magyarázkodik, mert ha így tenne, csak elismerné hibáit. Szerdán azonban saját eredményeit méltató és a támadásokat visszautasító, magyarázkodó beszédet mondott, aztán vasárnap megint elutazott Ausztriába, ahol születésnapját fogja ünnepelni.

Kiskirályságot épített

Az orosz főváros eredetileg olajmérnök végzettségű mindenható ura az orosz belpolitika legerősebb embere Vlagyimir Putyin kormányfő és Dmitrij Medvegyev elnök után. Útja egy műanyagkutató intézetből indult, majd a szovjet állami vegyipari bizottságon és Moszkva városi tanácsán, illetve közszolgáltatási bizottságán keresztül vezetett az orosz főváros polgármesteri székéig. Már az odavezető úton komolyan kivette a részét a gorbacsovi peresztrojkából, az ő nevéhez fűződik a város hatalmas közszolgáltató vállalatainak felosztása, később polgármesterként ő felügyelte a moszkvai tanács szinte teljes ingatlanvagyonának privatizációját, sokan ennek a folyamatnak az eredményének tudják be felesége meggazdagodását.

Luzskovot 1992-ben nevezte ki polgármesterré Borisz Jelcin akkori elnök. Nagy erőkkel igyekezett rendet tenni a Szovjetunió széthullása utáni káoszban, de arra is maradt ideje, hogy politikai szövetségeket kovácsoljon Moszkva és Oroszország többi régiója között. 1994 és 1998 között 70 régióval kötött gazdasági együttműködést, amelynek többsége kedvező kölcsönöket jelentett a városi tulajdonban lévő Moszkva bankon keresztül. A jellemzően kamatmentesen kihelyezett 2 trillió rubelnyi tőkének azonban a Demokratizatsiya szerint alig a felét fizették vissza

Forrás: AFP
Nem először akaszkodik össze Putyinnal

A lépések pénzügyi hozadéka kérdéses, de politikailag jövedelmezőnek bizonyultak. Az 1990-es évek legvégén úgy tűnt, az egész Oroszországban népszerű Luzskov meg sem áll az elnöki poszt megszerzéséig. 1998-ban saját országos pártot alapított, amely elnöki kampányának alapjául szolgált volna, ám Jelcin 1999 nyarán Putyint nevezte ki miniszterelnöknek. Az 1999-es törvényhozási választások előtt a Foreign Policy szerint a mostanihoz rendkívül hasonló lejáratókampánnyal igyekeztek besározni Putyinék, aminek meg is lett az eredménye: pártja, az Otecsesztvo (anyaföld), csak harmadik lett. Ezzel 2000-ben mégsem őbelőle lett elnök, viszont meghagyták Moszkva urának.

Az 1990-es évek első felének reformista városvezetőjéből egyre inkább moszkvai kiskirály lett, aki javarészt annak köszönhetően tarthatta meg hatalmát és az azzal járó busás jövedelmeket (Moszkva költségvetése 35 milliárd dollárra rúg), hogy támogatta Putyint.

A moszkvai melegfelvonulás tiltása és a homoszexualitás sátáni mivoltának taglalása miatt külföldön is többször bírált polgármestert már tavaly novemberben támadták felesége milliárdjai miatt. Egy tavaly őszi felmérés szerint már több mint minden második moszkvai vélte úgy, hogy korrupt, és jogtalan előnyökhöz juttatja feleségét, akinek válság utáni vagyonát egymilliárd dollárra becsülte a Forbes magazin.

Forrás: AFP
Medvegyevnek is nekiment

Aláírta saját halálos ítéletét

A Foreign Policy külpolitikai magazin szerint Luzskov azzal vesztette el a Kreml bizalmát, hogy a tavaly októberi regionális választásokon túlságosan sok szavazatot szállított Putyin pártjának, a Jegyinnyaja Rosszijjának (egyesült Oroszország), ami egyértelművé tette a választási csalásokat. (A párt több mint 80 százalékos győzelmet aratott, Moszkvában a 35 fős közgyűlésben 32 helyet szerzett.) Az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy megpróbálta kijátszani egymással szemben Medvegyevet és a 2012-es elnökválasztáson várhatóan újra induló Putyint. Luzskov egy szeptemberi cikkében azt állította egy Medvegyev által leállíttatott autópálya-építésről, hogy Putyin támogatja azt. "A mi orosz bürokráciánkban a tandem megosztására tett kísérlet a halálos bűn" - idézte a lap Alekszej Csadajevet, Putyin pártjának stratégiai vezetőjét.

Múlt heti orosz hírügynökségi jelentések meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva már arról írtak, hogy Luzskovnak 74. születésnapja (szeptember 21.) után csak két-három hete lehet hátra, de december előtt mindenképp leváltják.