Szeptember végén kiderülhet, ki követi Kim Dzsong Ilt

Vágólapra másolva!
Kitűzték annak a pártkongresszusnak az időpontját, amelyen magas pozícióba léptetik és ezzel megnevezik az országot vezető Kim Dzsong Il utódját. Harminc éve nem volt ilyen tanácskozás az országban.
Vágólapra másolva!

Szeptember 28-ra tűzték ki Észak-Koreában azt a nagy jelentőségű pártkongresszust, amelyen várhatóan megnevezik Kim Dzsong Il észak-koreai vezető leendő utódját. A posztra a legesélyesebb Kim Dzsong Il harmadik fia, Kim Dzsong Un, akit várhatóan vezető pozícióba léptetnek elő a kongresszuson. A Tokió Simbun című japán lap szerint már most kering egy dokumentum a phenjani vezetés köreiben, amely Kim Dzsong Unt nevezi meg utódként.

A BBC szerint küszöbönálló előléptetése jelzi majd, hogy ő követi apját az ország élén. A 68 éves Kim Dzsong Il ugyanis beteg, a feltételezések szerint 2008-ban szívrohamot kapott.

A pártkongresszus időpontjáról az észak-koreai állami hírügynökség adott hírt. Ezzel véget vetettek a régóta várt tanácskozás elhúzódásának okairól szóló találgatásoknak. Korábban az [origo] is megírta, hogy feltehetően Kim Dzsong Il rossz egészségügyi állapota miatt csúszik a kongresszus.

Ehhez hasonló pártkongresszust utoljára 1980-ban tartottak, akkor Kim Dzsong Ilt léptették elő. Il 1994-ben apja halálakor vette át az ország vezetését. 26-27 évesre becsült fiáról jóformán csak azt lehet tudni, hogy Svájcban tanult.