Festegető csimpánzhoz zarándokolnak a rióiak

Vágólapra másolva!
Három hete minden nap fest néhány képet Jimmy, a Rió de Janeiró-i Niteroi állatkert 26 éves csimpánza. A főemlősnek csak akkor megy el az ihlete, ha túl sok a bámészkodó.
Vágólapra másolva!

Tömegek zarándokolnak a brazíliai Rio de Janeiro egyik állatkertjében egy kiöregedett cirkuszi csimpánzhoz, akit csak úgy emlegetnek, mint az emberszabásúak Cezanne-ját. A 26 éves, Jimmy névre hallgató főemlős három hete minden nap festményeket készít kifutójában. Roched Seba, Jimmy gondozója szerint a csimpánzt egyáltalán nem érdekelték a szokásos játékok, és hogy szórakoztassák valamivel, három hete festőeszközöket tettek eléje.

Azóta Jimmy naponta legalább 30 percen keresztül azzal foglalkozik, hogy ecseteit festékbe mártva széles vastag vonalakat mázol lapokra. Ha azonban túl sok a bámészkodó, abbahagyja - írja a brit Telegraph. A lap szerint már szervezik is Jimmy első kiállítását.