Titkos afgán különítménnyel akciózik a CIA a tálibok hátországában

Vágólapra másolva!
A CIA által szervezett titkos afgán alakulat vadászik az al-Kaida vezetőire Afganisztán és Pakisztán veszélyes területein - ismerték el amerikai illetékesek. A félkatonai különítmény 2002 óta akciózik olyan helyeken, ahol az amerikai hadsereg nem tud, lelepleződése pedig átírhatja az USA és Pakisztán viszonyát.
Vágólapra másolva!

A CIA vezetése alatt egy afgánokból álló félkatonai alakulat működik Afganisztánban és Pakisztánban az al-Kaida terrorszervezet emberei, a tálibok és más lázadók felkutatására - erősítették meg különböző amerikai források Washingtonban és Kabulban. A Terrorista-ellenes Vadászcsapat elnevezésű egységről az a Bob Woodward ír "Obama háborúi" című új könyvében, aki annak idején, a Watergate-botrány ügyében nyilvánosságra hozott leleplezéseivel fontos szerepet játszott Richard Nixon amerikai elnök bukásában.

A mintegy 3000 fős egységet 2002-ben alapították azzal a céllal, hogy a kiszemelt célszemélyeket elfogják és kihallgassák - közölte Kabulban egy volt CIA-ügynök, aki ismeri a hadművelet hátterét. Mint elmondta, a titkos afgán alakulat tagjai felderítésekben és ellenőrzésekben vesznek részt, és közülük többen is amerikai CIA-támaszpontokon kaptak kiképzést.

A félkatonai csapatot amerikai különítményesek mintájára hozták létre. AZ egység erőszak által legjobban sújtott tartományokban és Kabulban hajt végre műveleteket.

Woodward arról ír, hogy az egységet a szomszédos Pakisztán határtérségeiben is bevetik. Pakisztán nem engedi meg az Egyesült Államoknak, hogy különleges egységei belépjenek az országba, s az afgán félkatonai egység felderítő tevékenységének lelepleződése szakértők szerint alighanem hatással lesz a két ország amúgy sem felhőtlen viszonyára.