Megérkezett a bányához a chilei bányászok mentőkabinja

Vágólapra másolva!
Leszállították a mentőkabint ahhoz a chilei bányához, ahol 33 bányász rekedt a mélyben még augusztus elején egy bányaomlásban. Az 50 centiméter átmérőjű alkalmatosságban egyesével fogják felhúzni az embereket, várhatóan november elején.
Vágólapra másolva!

Megérkezett a mentőkapszula ahhoz a chilei bányához, ahol 33 bányász rekedt még augusztus elején 700 méteres mélységben. Az embereket ebből az acélból készült, 50 centiméter átmérőjű kapszulában fogják a felszínre hozni egyesével, ha eléri őket a mentőfúrás. Egy-egy embert várhatóan 20-30 percig tart majd felhozni a Phoenix névre keresztelt alkalmatosságban.

A kapszulát már kipróbálhatták a bányászok hozzátartozói, akik tapssal köszöntötték a helyszínre érkezett berendezést. Carolina Lobos, az egyik bányász 25 éves lánya a BBCnek azt mondta, a kívülről nagyon szűknek tűnő alkalmatosság belül meglepően kényelmes volt. Nem volt bezártság érzete.

A kapszulát felszerelték kommunikációs berendezésekkel, és van egy vészkijárata az alján, így, ha beszorul a járatba, a benne tartózkodó bányász vissza tud ereszkedni társaihoz.

A berendezés a tervezettnél jóval hamarabb érkezett meg, de a chilei bányászai miniszter elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a tervezettnél korábban hozhatják felszínre a bányászokat. Hivatalosan november első hetében hozzák őket felszínre.

A BBC szerint az első mentőfúrás szombaton már 442 méteres mélységben járt, de ezt a lyukat még fel kell bővíteni, hogy beleférjen a kapszula. A második mentőfúrás 175 méteres mélységben van, a harmadik pedig - amellyel elsőre megfelelő szélességű rést tudnak vágni - 62 méternél tartott.