Eltűnt egy versenyléghajó az Adriai-tenger felett

Vágólapra másolva!
Nyoma veszett az Adriai-tenger felett egy léghajónak, amely egy nemzetközi léghajóverseny mezőnyéhez tartozik. A léghajó feltehetően viharba került. Kétfős személyzetét az olasz vízi mentők keresik.
Vágólapra másolva!

Nyoma veszett egy viharba keveredett brit léghajónak az Adriai-tenger felett - jelentette a BBC. Az amerikai léghajó a Gordon Bennett nemzetközi léghajóverseny résztvevője, ketten utaztak a fedélzetén. A bristoli légiirányítás szerint - ahonnan a versenyzők startoltak - a léghajóval megszűnt a kapcsolat, feltehetően kénytelenek voltak leereszkedni. A léghajót és személyzetét egy helikopterrel és motorcsónakkal keresik az olasz vízi mentők. A verseny szervezői a horvát hatóságokat és a közelben tartózkodó hajókat is figyelmeztették az eltűnt légi járműre. A léghajó nem adott le vészjelzést.

A verseny résztvevői szombat éjjel szálltak fel Bristolban, a versenyzők közül az lesz a győztes, aki a legtávolabbra jut. Az indulók között összesen 20 csapat van. Egy német csapat már Moldova felett repül, hamarosan leszállnak, egy brit társaság pedig Szerbia keleti, hegyvidéki területén keres biztos leszállóhelyet.