Vágólapra másolva!
A kormánykoalícióban is szerepet vállaló Híd-Most elnökével nem, csak a parlamentből kiesett MKP vezetőivel találkozik pozsonyi látogatása során Kövér László magyar házelnök.
Vágólapra másolva!

Nem kíván találkozni a szlovákiai Híd-Most párt képviselőivel Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki csütörtökön érkezik kétnapos látogatásra Pozsonyba - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdai száma. Kövér hivatalos programjából derült ki, hogy a házelnök nem találkozik a kormánykoalícióban is szerepet vállaló Híd elnökével, Bugár Bélával, csak a parlamentből a júniusi választásokon kiesett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével, Berényi Józseffel tárgyal majd.

"Mi próbáltuk kezdeményezni, először azt a választ kaptuk, hogy talán húsz percet sikerül szorítani az elnök úr programjából, végül azt mondták, hogy ilyesmire nem lesz lehetőség" - nyilatkozta a lapnak Bugár. "A magyar kormányzás szlovákiai stratégiai partnerének az MKP-t tekinti, az elnök úr látogatásán a házelnöki találkozó hivatalos résztvevőin kívül csak a stratégiai partnerrel kíván találkozni" - válaszolta a lap kérdésére Kövér kabinetjének sajtófőnöke.