Lőszert küldtek a szlovák miniszterelnöknek

Vágólapra másolva!
Borítékban küldött lőszerrel fenyegették meg a szlovák miniszterelnököt, aki emiatt mostantól páncélozott autóval jár.
Vágólapra másolva!

Lőszert tartalmazó borítékot küldtek ismeretlenek Iveta Radicová szlovák miniszterelnök lakásának címére - közölte a Novy Cas című pozsonyi lap szerdán. A kormányfő, a lap szerint a fenyegetés óta páncélozott személygépkocsiban közlekedik. Milan Marko, a vezető szlovák politikusok védelmét biztosító hivatal főnöke az értesülést megerősítette.

"A helyzet, amelynek kiértékelése alapján döntöttünk, ezt megköveteli. Egy újabb értékelés után az intézkedés megmarad, vagy visszaállítjuk a korábbi rendszert, s a kormányfő ismét normális gépkocsit fog használni. Ez a helyzettől függ" - reagált a lap kérdésére Marko.