Teherautót is bevetve fogtak el egy iskolai lövöldözőt kaliforniai építőmunkások

Vágólapra másolva!
Egy teherautóval döntötték földre építőmunkások azt a férfit, aki egy iskola játszóterén lövöldözni kezdett gyerekekre. A közelben dolgozó építőmunkások üldözőbe vették, annak ellenére, hogy az ámokfutó több lövést is leadott feléjük.
Vágólapra másolva!

Építőmunkások fegyvereztek le egy ámokfutót, aki tüzet nyitott egy iskola játszóterén a gyerekekre a kaliforniai Carlsbadban. A tettes leparkolta autóját, majd a kerítésen átugorva lövöldözni kezdett. A pisztolygolyók egy 6 és egy 7 éves gyereket sebesítettek meg.

A támadót, a 41 éves Brendan L. O'Rourke-ot az első dörrenések hallatán üldözőbe vették a helyszín közelében dolgozó építőmunkások. A férfi ezután még több lövést leadott. Az egyik munkás végül egy teherautóval a földre döntötte a támadót.

A rendőrség szerint a feltehetően mentális problémákkal terhelt férfi nem volt hajlandó válaszolni a nyomozók kérdéseire. Mindössze annyit mondott, hogy nem tudta, mit akar tenni és azt sem, hogy miért nyitott tüzet. O'Rourke autójának közelében a helyszínelők egy propángáz-palackot, a játszótéren pedig egy benzines kannát találtak.

O'Rourke ellen hat rendbeli emberölési kísérlet és a több, a fegyverviseléssel kapcsolatos jogszabály megsértése miatt emeltek vádat. Az orvosok szerint a két meglőtt gyerek teljesen fel fog épülni.