Molotov-koktélokkal támadtak a belgrádi melegfelvonulásra

Vágólapra másolva!
Benzines palackokkal és kövekkel hajigálták meg a vasárnapi melegfelvonulást biztosító rendőröket tüntetők a szerb fővárosban. A belgrádi parádén nem idén volt először incidens, tavaly inkább az egész rendezvényt lefújták.
Vágólapra másolva!

Erőszakba torkollt a melegek vasárnapi felvonulása a szerb fővárosban. A rendőrség kordonokkal igyekezett biztosítani a menetet, de a melegfelvonulás ellen tüntetők át akarták törni a kerítést, miközben azt skandálták: "halál a homoszexuálisokra". A benzines palackokat és köveket dobáló tömeget a rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni. Több embert letartóztattak. Az összecsapás ellenére a menet folytatta útját.

Már a felvonulás előtti gyülekezőt is megzavarta a jórészt fociszurkolókból álló tömeg. "A vadászat elkezdődött" - kiabálták a felvonulás néhány százfős részvevője felé a rendőrök sorfala mögül. A melegfelvonulás ellen már tegnap több ezer ember tüntetett Belgrádban, ahol korábban sem volt indulatoktól mentes a rendezvény. A melegek és leszbikusok először 2001-ben szerveztek felvonulást, ami akkor véres összecsapásokhoz vezetett. A tavalyi eseményt pedig inkább lefújták a szervezők, miután a kormány bejelentette, hogy nem tudja garantálni a résztvevők biztonságát.