Washingtonban is perlik a MÁV-ot holokauszttúlélők

Vágólapra másolva!
Miután februárban Chicagóban 95 holokauszt-túlélő nyújtott be keresetet a MÁV-ellen, csütörtökön Washingtonban is beperelték holokauszt-túlélők a vasúttársaságot. A kereset szerint a MÁV elkobozta a zsidók vagyonát, valamint koncentrációs táborokba szállította őket.
Vágólapra másolva!

Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be csütörtökön Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.

A kereset szerint a magyar állam, illetve a két vasúti társaság elkobozta a zsidók vagyonát, valamint gettókba és nácik által megszállt Lengyelország és Ukrajna területén található koncentrációs táborokba szállította őket, ahol százezrek pusztultak el közülük. A felperesek, akik nem neveztek meg konkrét kárösszeget, azt kívánják elérni, hogy esetüket olyan gyűjtőkeresetként ismerjék el, amelyet legkevesebb 300 azonosított túlélő nevében nyújtottak be, de amelynek a dokumentum szerint akár 5000 tagja is lehetne.

A MÁV ellen idén február 9-én Chicagóban nyújtottak be hasonló keresetet, amelynek alapján április 22-én formailag meg is kezdődött a tárgyalás. Azt a pert 95 személy kezdeményezte. A felperesek 1944-es értéken számolt 240 millió dollár vagyoni kár, ezenfelül egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. A vád szerint a MÁV "tudatosan biztosított szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között" 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, ezenkívül megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől. MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva március 25-én több bank, köztük magyarországi pénzintézetek ellen nyújtottak be keresetet be Chicagóban.