Pedofíliával vádolnak egy árvaház-alapítót Kambodzsában

Vágólapra másolva!
Hetven gyerek és fiatal ért abban a kambodzsai árvaházban, amelynek brit alapítóját pedofíliával vádolják a helyi hatóságok. A férfi ellen már korábban is felmerültek hasonló vádak, de akkor bizonyítékok hiányában ejtették az ügyet.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt a kambodzsai ügyészség egy árvaház brit állampolgárságú alapítója ellen - közölték szombaton helyi illetékesek. A hatóságok szerint az 52 éves Nicholas Patrich Griffin 15 év alatti fiúkat és lányokat bántalmazott szexuálisan. A brit férfit a hét elején elején tartóztatták le Kambodzsa észak-nyugati részén, ahol árvaházat üzemeltetett. Az angkori romváros közelében létesített intézményben 70, 18 év alatti gyermek és fiatal lakott. Siem Reap város emberkereskedelem elleni hivatala közölte, még vizsgálják, hogy hány gyermeket bántalmazott közülük Griffin.

A férfi, aki 2006-ban hagyta el Nagy-Britanniát, nem először áll hasonló ügy miatt bíróság előtt. 2008-ban is gyermekmolesztálással vádolták meg, de akkor nem volt ellene elég bizonyíték. Cseng Vanna, a Siem Reap-i szociális hivatal helyettes vezetője szerint ők segítették a rendőrséget a nyomozásban, hogy kiderüljön, mi zajlik az intézmény falain belül. "Most átköltöztetjük a gyerekeket, mert az alapító őrizete miatt senki sem gondoskodna róluk" - tette hozzá Vanna.

Kambodzsa sokáig a pedofilok egyik kedvelt célpontjának számított, de az ázsiai ország néhány éve bekeményített ellenük. 2003 óta több tucatnyi külföldi szexuális bűnözőt börtönöztek be, vagy utasítottak ki az országból, hogy hazájukban álljanak bíróság elé.