Vágólapra másolva!
A lakosság nagy része figyelmen kívül hagyta a kitörni készülő Merapi vulkán miatt elrendelt riasztást Indonéziában, ezért a hatóságoknak most 13 ezer embert kell azonnal kitelepítenie a hamut és forró gőzt okádó tűzhányó környékéről. A kedd este kitört vulkán gőzei eddig 28 áldozatot szedtek.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 28 halálos és 14 sérült áldozata van az indonéziai Jáva szigetén lévő Merapi vulkán kitörésének - közölték szerdán indonéziai kórházi források.

A mentőalakulatok a vulkán közelében találták meg az összeégett holttesteket, a tűzhányó oldalán ugyanis forró gázok és felhők ereszkedtek alá. Az egységek még folytatják a keresést, így elképzelhető, hogy tovább emelkedik a halottak száma Indonéziában.

A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó operatőre arról számolt be, hogy a településen számos ház és kunyhó leégett, és mindent fehér hamu borít. A Merapi-hegy csúcsát füst- és hamufelhő takarja el, így nem lehet látni, hogy a lávafolyás megindult-e. Az ország első számú vulkanológusa szerint jelenleg a Merapi "meglehetősen nyugodt" és nem utal semmi jel arra, hogy újabb, azonnali kitörés várható, bár az is könnyen előfordulhat, hogy ez csak átmeneti nyugalmi állapot.

A BBC által bemutatott helyszíni felvételek szerint kedd este szürke vulkáni hamu borította be a környéket, az autók ablaktörlői folyamatosan tisztították a törmeléket a szélvédőkről, és a lámpák fényében valóságos pernyezivatar látszott. A vulkán lejtőin 5000 ember él, ők most tömegesen menekülnek a helyszínről. A vulkán mellett található egyik falu vezetője szerint a hegyoldalban a hamu miatt a látótávolság 5 méterre csökkent, emiatt sokan a faluban rekedtek, de az sms-eik szerint még jól vannak.

A hatóságok már hétfőn vörös, azaz a legmagasabb riasztást rendelték el a környéken, és felkérték a lakókat, hogy menjenek biztonságos helyre. A riasztás óta legalább 600 vulkáni rengést érzékeltek a környéken, a BBC szerint ugyanakkor csak 300 ember érkezett meg a kormány által kijelölt menekülttáborokba. A hatóságoknak így most rendkívül nehéz dolguk lesz, hiszen 13 ezer embert kell azonnal kitelepíteniük a kitört vulkán 16 kilométeres körzetéből - jelentette a brit közszolgálati televízió helyszíni tudósítója.

A legtöbben eddig azért maradtak a veszélyes területen, mert nem akarták hátrahagyni állataikat és értékeiket, mások a szent helynek számító vulkán "őrzőjére" vártak. A vulkán őre a helyiek szerint egy gyógyító öregember, aki sok falusi szerint spirituális kapcsolatban áll a vulkánnal, és előre szól, ha az veszélyessé válik - írja a BBC. A beszámolók szerint ő még nem hagyta el a hegyoldalt, de már arra biztatja a helyieket, hogy induljanak el a kormány menekülttáborai felé.

Szakértők közben arra figyelmeztetnek, hogy ha a vulkán kráterében felgyülemlett nyomás nem ereszt ki fokozatosan, a kitörés az utóbbi évek legnagyobb pusztítását okozhatja. 2006-ban a vulkán kitörése 2 ember halálát okozta, de a szakértők szerint a mostani jóval nagyobb lehet. A vulkán 1930-ban okozott hatalmas pusztítást, akkor 13 falut törölt el a föld színéről, és 1300 ember halálát okozta.

Indinéziát közben egy másik természeti csapás is érte: a szomszédos Szumátra partjaira egy tenger alatti földrengést követően cunami zúdult, amely több mint száz ember életét oltotta ki, és több száz ember eltűnt.