Halálos túszejtés egy bagdadi katolikus templomban

Vágólapra másolva!
Legalább 52 ember meghalt, és sokan megsebesültek, mikor bebörtönzött al-Kaida tagok szabadon engedését követelő szélsőségesek foglyul ejtettek embereket egy bagdadi katolikus templomban, majd a rendőrség megpróbálta kiszabadítani őket. Vasárnap még csak néhány áldozatról érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Irakban és Egyiptomban bebörtönzött al-Kaida tagok szabadon engedését követelték azok a támadók, akik vasárnap túszokat ejtettek egy bagdadi katolikus templomban, mise közben. A rendőrök megpróbálták kiszabadítani őket, de az összecsapás során több túsz meghalt.

Vasárnap még csak néhány áldozatról érkezett hír, hétfőn azonban a BBC az iraki belügyminiszter helyettéserére hivatkozva azt írta, hogy legkevesebb 52 halálos áldozata van annak, hogy az iraki rendőrség megostromolta a templomot, hogy kiszabadítsa a túszokat. A BBC információi szerint legkevesebb hat támadó is meghalt az összecsapások során.

Szemtanúk sok holttestet láttak heverni az iraki főváros egyik legnagyobb keresztény templomának számító templomban, ezért lehetségesnek tartják, hogy a túszejtők az ostrom kezdete után kézigránátokat dobáltak, vagy működésbe hozták a testükre erősített robbanószerkezeteket.

A BBC szerint a templom környékén először egy hangos robbanást, majd lövéseket lehetett hallani. Iraki belügyi források ezt azzal magyarázzák, hogy a fegyveresek eredetileg a helyi tőzsde épületébe akartak behatolni, de ez nem sikerült nekik. Ekkor mentek át az utca túloldalán lévő templomba, ahonnan szintén robbanások zaját hallották.

Ali Ibrahim tábornok, a délkelet-bagdadi rendőrség parancsnoka korábban azt nyilatkozta, hogy az akció befejeződött, és az összes túszt kiszabadították. Eric Bloom amerikai katonai szóvivő kijelentette, hogy a korábbi hírektől eltérően nem 10, hanem mintegy 100 túszt ejtettek a templomba behatoló szélsőségesek,. A támadás elkövetőjeként az al-Kaida iraki szárnya jelentkezett egy radikális iszlamisták által látogatott honlapra feltett közleményében.

A szóban forgó épületet már korábban, 2004 augusztus elsején is megtámadták öt másik templommal együtt. Akkor is többen meghaltak és megsebesültek. Az iraki keresztények ellen gyakran követnek el erőszakos cselekményeket, gyilkosságokat, emberrablásokat. Irakban korábban 800 ezer lelkes keresztény közösség élt, amely mára 550 ezer fősre apadt, nagyrész amiatt, hogy a keresztények a békésebb élet reményében elhagyták az országot.