Keményen visszavágtak a republikánusok Obamáéknak

amerikai törvényhozási választások, USA
Vágólapra másolva!
A Barack Obama elnököt kitartóan támadó republikánusok elsöprő győzelmet arattak az amerikai törvényhozási választásokon. Az előrejelzések alapján a republikánusok többséget szereznek a törvényhozás alsó házában. A párt azt ígéri, hozzákezd az állami kiadások lefaragásához, és visszavonja az Obama legnagyobb teljesítményének számító egészségügyi reformot.
Vágólapra másolva!

Pontosan két évvel a Barack Obama győzelmével záruló elnökválasztás után újabb fontos választást tartottak az Egyesült Államokban, és az eredmény azt mutatja, hogy 2008 óta hatalmasat változott az amerikai politika. Míg két évvel ezelőtt a demokraták nemcsak az elnöki széket nyerték el, hanem kényelmes többséget szereztek a szenátusban és a képviselőházban is, addig most a republikánusok állnak nyerésre a törvényhozási választásokon.

Az amerikai szavazók döntöttek a 435 tagú képviselőház összes helyéről, a száztagú szenátus 37 helyéről és 37 kormányzói posztról is (összesen 50 állam van). Ezt a szavazást félidős választásnak is hívják, mert mindig az elnöki ciklus közepén tartják. Ezen rendszerint gyengén szokott szerepelni az elnök pártja, a mostani eredmény azonban annyiban figyelemre méltó, hogy rendkívül éles a kontraszt a 2008-as választáshoz képest.

Fordulat a képviselőházban

Jelenleg az elnök pártjának, a demokrata pártnak van többsége a szövetségi törvényhozás mindkét házában, a CNN előrejelzése szerint azonban a republikánusok magabiztos, legalább 50 fős többséget szereznek a képviselőházban. A szenátusban ugyanakkor a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket, bár csökkenni fog a fölényük. A demokraták számára némi vigaszt jelenthet az is, hogy szoros versenyben ugyan, de a CNN előrejelzése szerint végül sikerült megőriznie szenátusi helyét Harry Reidnek, a szenátus demokrata elnökének.

A választás eredményeként távozni kénytelen ugyanakkor posztjáról Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke, aki pártja 2006-os győzelme után foglalta el a tisztséget, és vált az amerikai politika egyik legbefolyásosabb emberévé. A törévnyhozás alsóházának új vezetője a republikánus John Boehner lesz. Boehner elcsukló hangon mondta el győzelmi beszédét, amelyben az amerikai álom kereséséről beszélt. (Részletek a kormányzóválasztásokról ebben a cikkünkben.)

Csalódott választók

Már az előválasztások eredményei és a kampányban készült közvélemény-kutatások is azt mutatták, hogy az amerikai választók többsége csalódott az elnökben és pártjában, és aggódik a saját jövője miatt. A gazdaság növekedésnek indult ugyan, de ennek üteme lassú, és továbbra is magas a munkanélküliség. Sokaknak elegük van az állandóan veszekedő, kompromisszumokra képtelen washingtoni politizálásból is, ezért sok jelölt kampányolt a jelenlegi elit kritikájára épülő üzenetekkel.

Ezek közül sok jelölt kötődött a Tea Party nevű konzervatív mozgalomhoz, amely a válság megfékezése érdekében 2009 elején elfogadott, közel 800 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomag elleni tiltakozásból nőtte ki magát. Már az előválasztások során meglepetést okozott a mozgalom azzal, hogy jelöltjeik ismert republikánus politikusokat ütöttek ki a nyeregből, és többen jól szerepeltek a mostani választáson is. Az egyik legismertebb Tea Party-jelölt, Rand Paul például elnyerte Kentucky állam egyik szenátori székét, Florida államban pedig a kubai származású Marco Rubio győzött a szenátorválasztáson. Rubio ráadásul nemcsak demokrata ellenfelét, hanem a függetlenként induló republikánus kormányzót, Charlie Cristet is legyőzte.

Forrás: AFP
Rand Paul Kentucky állam egyik szenátori székét nyerte el. További választási képekét kattintson a fotóra!

Nem sikerült ugyanakkor nyernie a kampány egyik legismertebb figurájának, a szintén a Tea Partyhoz tartozó Christine O'Donnellnek, aki az előválasztáson nagy megdöbbenést keltve nyerte el a republikánus jelöltséget. O'Donnell egyfajta botrányhőssé vált, miután sorra kerültek elő korábbi nyilatkozatai a maszturbáció tiltásáról és élményeiről a boszorkánysággal (O'Donnelről szóló cikkünk itt olvasható).

Mégsem olyan könnyű megcsinálni

Barack Obama két évvel ezelőtti kampányának is az volt a fő ígérete, hogy megújítja a korruptnak tartott washingtoni politikát, ebben azonban nem sikerült látható eredményeket elérnie. A hangulat változását jól jelzi, hogy míg 2008-ban kampányának az volt a szlogenje, hogy yes, we can (igen, meg tudjuk csinálni), addig a mostani választás előtt sokan ezt kigúnyolták, és még ő maga is magyarázkodott miatta, amikor elment a Daily Show nevű szatirikus műsorba. Azt mondta, a yes, we can szlogenhez már akkor is hozzátartozott, hogy ez nem fog gyorsan menni.

A kezdeti népszerűségéből mostanra sokat veszítő elnököt sok kritika érte amiatt, hogy épp a gazdasági válság közben fogadtatta el a várhatóan komoly költségekkel járó egészségbiztosítási reformot, közben azonban nem gondoskodott a rekordokat döntő költségvetési hiány lefaragásáról. A republikánusok most épp azt ígérik, hogy vissza fogják vonni az egészségügyi reformtörvényt, és hozzákezdenek az állami kiadások csökkentéséhez.

Forrás: AFP
Obama is kampányolt a demokrata jelöltek mellett. További választási képekért kattintson a fotóra!

A törvényhozási választás után várhatóan új szakasz kezdődik az amerikai belpolitikában. Az elnöknek elvileg jóval nehezebb dolga lesz, tervei végrehajtásához ugyanis közös nevezőre kell majd jutnia az őt kitartóan támadó politikai riválisokkal. Elemzők azonban a kampány során is gyakran példálóztak Bill Clinton és Ronald Reagan korábbi elnökökkel, akik szintén hasonló helyzetben voltak első elnöki ciklusuk felénél, de aztán mégis képesek voltak talpra állni, és újra is választották őket.