Elbukott a füvezés legalizálása a kaliforniai népszavazáson

Vágólapra másolva!
A kaliforniaiak többsége elutasította a marihuána legalizálását azon a népszavazáson, amelyet az amerikai félidős választásokkal egy időben tartottak. A legalizálás ellen kampányoltak republikánus és demokrata politikusok is.
Vágólapra másolva!

A törvényhozási és kormányzói választásokkal egy időben egy sor népszavazást is tartottak az Egyesült Államokban, és ezek közül a legnagyobb figyelem a marihuánáról szóló kaliforniai referendumot övezte. Arról kérték ki az államban élők véleményét, hogy támogatják-e a marihuána legalizálását az egészségügyi használaton túl a 21 éven felüliek számára.

A legalizálás ellenzői nyertek, és a New York Times szerint az eredmény egyáltalán nem volt szoros. A lap hozzáteszi ugyanakkor, hogy a kaliforniai népszavazási szabályokat tekintve valószínű, hogy hamarosan újra napirendre kerül a kérdés.

A legalizálás ellen kampányolt az állam republikánus kormányzója, Arnold Schwarzenegger és Dianne Feinstein demokrata szenátor is. A marihuána törvényessé tétele mellett kampányoló Drug Policy Alliance nevű szövetség igazgatója, Ethan Nadelmann ugyanakkor korábban úgy fogalmazott, hogy már önmagában a népszavazással nagy lökést kapott a legalizálásért küzdő mozgalom.