Meggyilkolták az egyik leghíresebb szlovák ügyvédet

Vágólapra másolva!
Lelőtték Ernest Valkot, az egyik leghíresebb szlovák ügyvédet. A megölt jogász vezető politikusokat képviselt, és korábban alkotmánybírósági elnök is volt.
Vágólapra másolva!

Meggyilkolták az egyik legismertebb szlovák ügyvédet, Ernest Valkot. Az ismeretlen tettes hétfőn késő este lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítette a férfit. Bár gyorsan orvosi segítséget kapott, az életét már nem sikerült megmenteni. A gyilkosság az ügyvéd Pozsony melletti Limpakban (Limbach) álló családi házában történt. A Sme című napilap hírportáljának értesülését Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány is megerősítette.

Ernest Valko különféle bírósági perekben vezető szlovák politikusokat képviselt. 1992-ben a csehszlovák szövetségi alkotmánybíróság elnöke volt, korábban pedig a szövetségi parlament alsóházának egyik alelnöki tisztségét töltötte be. Az utóbbi időben Ivan Miklos pénzügyminisztert képviselte két polgári perben Jaroslav Paska, a szlovák parlament volt elnöke, illetve Robert Fico volt miniszterelnökkel szemben. Az első pert Valko elveszítette, míg a másodikat megnyerte. A neves ügyész több zavaros gazdasági ügyben is szerepet játszott, és egy esetben őt is zsarolással vádolták. Ez utóbbi esetben az ügyészség azonban a vizsgálatokat leállította.

Valko meggyilkolása megdöbbenést váltott ki a szlovákiai politikusok körében. Milan Zitny, biztonságpolitikai elemző szerint az eset azt bizonyítja, hogy "a balkáni banditizmus" még mindig jelen van Szlovákiában. "Keleti, balkáni-orosz típusú banditizmusra gondolok, ahol ilyen módon oldják meg a vitákat. A civilizált Európa ezt nem ismeri" - reagált a gyilkosságra Zitny.