Kalapot emelhetne a világ Magyarországnak Orbán szerint

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a külföldnek meg kellene becsülnie Magyarországot az olyan válságkezelő intézkedések, mint az ÁFA emelése vagy a 13. havi nyugdíj eltörlése miatt. A miniszterelnök egy német lapnak adott interjújában azt is elmondta, hogy rokonszenvesnek tartja azt az amerikai gyakorlatot, hogy nem sokat törődnek a költségvetési deficittel, de ennek ellenére tartani fogja magát az EU előírásaihoz.
Vágólapra másolva!

"Kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" - mondta Orbán Viktor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában, utalva azokra az intézkedésekre, amelyeket "a válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya" hajtott végre. A szerdán közölt interjúban Orbán megnevezi többek között a ÁFA emelését, a 13. havi nyugdíj megvonását, a nyugdíjkorhatár emelését, illetve az államháztartás kiadási oldalának erős lefaragását. "Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül" - mondta a miniszterelnök.

Orbán az államháztartási hiány 3,8 százalékra történő leszorításával kapcsolatban azt mondta, hogy a deficit lefaragása önmagában nem művészet. Szerinte most azonban egyszerre kell költségvetési fegyelmet gyakorolni, gazdasági növekedést elérni, és munkahelyeket teremteni. A miniszterelnök szerint az amerikai és az európai válságkezelés módjai egyre jobban eltérnek egymástól, és az Egyesült Államokban szerinte nem sokat sokat törődnek a deficittel, mert ott mások a prioritások. "Én nagyon rokonszenvesnek találom az amerikai felfogást, viszont az Európai Unió egyik tagállamának vagyok a miniszterelnöke, ezért annak az előírásaihoz tartom magamat" - mondta Orbán az interjúban.

A miniszterelnök az interjúban azt is megemlítette, hogy Magyarországon a parlament fogja eldönteni, hogy német mintájú kancellári kormányzás vagy francia mintájú elnöki kormányzás lesz-e. Szerinte "becsüljük meg azt, ami van", hogy a középpontban a parlament, és nem az államfő áll. "Magyarország nehezen viselné el a parlament és az államfő közötti vetélkedést, ezért azt ajánlom, hogy ne bocsátkozzunk ilyen kalandba" - mondta a magyar miniszterelnök.