Fegyveresek ostromolták meg a terrorellenes központot Karacsiban

Vágólapra másolva!
Szinte teljesen lerombolta a terrorizmus elleni rendőrségi parancsnokságot egy nagy erejű robbanás Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban. A járműbe rejtett bomba robbanása előtt fegyveresek ostromolták meg az épületet, a támadásban legalább 20 ember meghalt, és közle 100 ember sérült meg.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen fegyveresek ostromoltak meg egy rendőrségi épületet a pakisztáni Karacsiban, a támadásban sokan meghaltak és megsebesültek - írja a BBC. A megtámadott épület a rendőrség bűnügyi nyomozó részlegének, a terrorizmus ellen harcoló hatóságoknak a főparancsnoksága volt. A jelenlegi adatok szerint legkevesebb 20 áldozata és 100 sérültje van a robbanásnak. Egy kormányszóvivő szerint az áldozatok között legalább 5 rendőr is van.

Az épületet helyi idő szerint délután hatalmas robbanás rázta meg, amely után a rendőrségi központ gyakorlatilag teljesen romba dőlt. Egy szemtanú az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a robbanás egy 3 méter széles krátert hagyott maga után, ami alapján gyanítható, hogy járműbe rejtett bomba okozta a robbanást.

Egy a támadás idején az épületben tartózkodó rendőrtiszt a BBC-nek azt mondta, hogy egy több mint egy tucat fegyveres rohamozta meg az épületet, akikkel negyed órán át vívtak tűzharcot a rendőrök. A lövöldözés után egy robbanóanyaggal megrakott furgon rohant az épület falának, és felrobbantotta azt.

Az épületből a BBC szerint csak egy hatalmas romhalmaz maradt. A rendőrségi épület mellett más környező épületek is súlyosan megsérültek, a robbanás 3 kilométeres körzetben tört be ablakokat. A támadás helyszíne nincs messze a Sindh tartományt vezető miniszter rezidenciájától és több más fontos épülettől sem.

A támadásról a helyi médiában megjelent felvételeken az látszik, hogy vérrel borított áldozatokat visznek el a helyszínről. A támadásért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, de a BBC emlékeztet rá, hogy korábban sok hasonló támadást követtek el a tálibok a rendőrség és a hadsereg központjai ellen.

Forrás: AFP
Sérülteket viszenk a támadás helyszínéről

A megtámadott rendőri központ munkatársai a közelmúltban több olyan fegyverest is őrizetbe vettek Karacsiban, akik Pakisztán egyik legveszélyesebb fegyveres csoportjához tartoznak. Az al-Kaidához szorosan kötődő szélsőségesek a rendőrség szerint támadásokra készültek Pakisztánban: a BBC helyszíni tudósítója nem kizárt az összefüggés a letartóztatások és a csütörtöki támadás között.