Forradalmasíthatja az egyház elveit az óvszer elfogadása

Vágólapra másolva!
Bár XVI. Benedek pápa egyelőre csak arról beszélt egy a jövő héten megjelenő interjúkötetben, hogy bizonyos esetekben, például a nemi betegségek elleni küzdelemben elfogadhatónak tartja az óvszer használatát, katolikus elemzők szerint ez a kis engedmény azt jelezheti, hogy jelentősen átreformálják a katolikus egyház szexualitással és fogamzásgátlással kapcsolatos elveit. A Vatikán azonban vasárnap megerősítette, hogy nem változik a katolikus egyház óvszerhasználattal kapcsolatos álláspontja.
Vágólapra másolva!

Reformer katolikusok és a HIV fertőzés ellen küzdő civil szervezetek is üdvözölték, hogy a pápa már nem tartja feltétlenül rossz dolognak az óvszert. Az óvszer használatát eddig teljesen elutasító és ellenző katolikus egyház feje egy interjúkötetben beszélt arról, hogy bizonyos esetekben, például a nemi betegségek megelőzése érdekében elfogadható az óvszer használata (erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat).

A kijelentés mindenképpen a pápa álláspontjának enyhülését jelzi - írja a BBC. XVI. Benedek pápa tavaly egy kameruni látogatása alkalmával még azt mondta, hogy az óvszer nem segíti, hanem egyenesen segíti a HIV-fertőzés terjedését. A kijelentést akkor több európai állam, valamint az AIDS és HIV terjedése ellen küzdő szervezetek is élesen kritizálták, hiszen az óvszer a fertőzések elleni küzdelem kevés hatékony eszközének egyike.

Jelentős és pozitív fejleménynek értékelte a pápa új álláspontját az ENSZ HIV és AIDS elleni programja, az UNAIDS igazgatója is, aki szerint a lépés azt mutatja, hogy a pápa felismerte, hogy az óvszernek és a megbízható szexnek fontos szerepe van a nemi úton terjedő betegségek megelőzősében. Egy kenyai civil szervezet szerint a pápa mondatai azt jelzik, hogy beismerte, az önmegtartóztatás nem mindig működik. "Ha már egyszer az egyháznak nem sikerült rávenniük az embereket arra, hogy kövessék a morális elveiket, és éljenek önmegtartóztatóan, meg kell tenniük a következő lépést is, és szorgalmazniuk kell az óvszerhasználatot" - mondta David Kamau, a szervezet vezetője a BBC szerint.

Nemcsak a civilek, hanem a Mi vagyunk az egyház elnevezésű a katolikus reformcsoport szerint is azt jelzi a pápa új álláspontja, hogy képes volt tanulni a tapasztalatokból - írja a BBC. A lapnak nyilatkozott egy brit katolikus újság szerkesztője is, aki szerint ez a kicsinek tűnő engedmény könnyen az egyház fogamzásgátlással kapcsolatos elveinek összeomlásához vezethet. Clifford Longley szerint a kijelentésnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint azt akár a pápa is gondolná.

A Vatikán fő szóvivője, Federico Lombardi atya vasárnap azt mondta, hogy semmi "forradalmi" nincs a pápának abban a kijelentésében, miszerint az óvszerhasználat kivételes esetekben a felelősség megnyilvánulása lehet. Miután többen a szentszék álláspontjának figyelemre méltó elmozdulásaként üdvözölték a pápa megfogalmazását, a szóvivő leszögezte: szó sincs arról, hogy a pápa "átalakítaná vagy megváltozatná" az egyháznak azt a tanítását, amely tiltja az óvszer és más fogamzásgátló eszközök használatát.

A jövő héten megjelenő interjúkötetben a BBC szerint a pápa arról is beszélt, hogy az egyház azért utasította el eddig az óvszerhasználatot, mert szeriüntük az óvszer használata banalizálja, lealacsonyítja a szexualitást, így a szex már nem a szerelem kifejezése, csak "egyfajta drog" az embereknek. Az engedékeny mondatok mellett a pápa azért azt is elismételte az interjúban, hogy az óvszer nem válasz a HIV-re, de mindezek mellett utalt arra is, hogy az egyház szexualitással kapcsolatos etikai álláspontját más kérdésekben is át kellene gondolni, és új válaszokat adni az eddigiek helyett - írja a BBC.

A Vatikán lapja, a L'Osservatore Romano vasárnap - olasz nyelven - kivonatokat közölt az interjúkötetből. XVI. Benedek egy katolikus német újságírónak, Peter Seewaldnak adott több interjút még korábban ebben az évben, a jövő szerdán megjelenő, A világ fénye: a pápa, az egyház és az idő jelei című könyv ezeket a beszélgetéseket tartalmazza.