Harmadszor is berobbant az új-zélandi szénbánya

Vágólapra másolva!
Pár perc híján szinte pontosan egy héttel az első robbanás után harmadjára is robbanás történt abban az új-zélandi szénbányában, amelyben 29 bányász veszett oda.
Vágólapra másolva!

Egy harmadik robbanás is történt abban az új-zélandi bányában, ahol 29 bányász veszett oda a héten egy bányaszerencsétlenségben. A mostani detonációban nem sérült meg senki - jelentette a brit Telegraph.

Az első, november 19-én történt robbanás után még abban reménykedtek a hatóságok, hogy a mélyben tartózkodó 29 bányász esetleg túlélhette a szerencsétlenséget, ám a bányában felgyülemlett metán miatt nem tudtak mentőegységeket küldeni, majd a gáz - feltehetően egy mélyben izzó tűzfészek miatt - szerdán másodjára is berobbant, összetörve a reményt, hogy bárki életben hozzanak ki a tárnákból. A harmadik robbanás helyi idő szerint pénteken 3 óra 39 perckor történt. Az első robbanás egy hete 3 óra 44 perckor volt.