Ellopott hóembere miatt hívta a rendőrséget egy brit nő

Vágólapra másolva!
Azt hitte biztonságban van, de mégis ellopta valaki a hóemberét egy kelet-angliai nőnek, emiatt felhívta a rendőrséget.
Vágólapra másolva!

Ellopták a hóemberét, emiatt felhívta a rendőrséget egy, a kelet-angliai Chathamben élő nő - olvasható a BBC honlapján. A BBC szerint a nő amiatt telefonált, mert úgy gondolta, a rendőrségnek kötelessége eljárni az ügyben, mert a hóember szeméhez pénzérméket használt, karjaihoz pedig teáskanalakat.

"Egy tolvaj van a házam körül. Amikor öt órával ezelőtt még kimentem, megvolt. Azt hittem, hogy ebben a jeges időben senki sem nem megy ki a házából, és a hóemberem biztonságban van" - mondta a nő a rendőrségi felvétel szerint.

A kenti rendőrség felelőtlennek nevezte a nőt, amiért az angliai ítéletidőben ilyen hívással foglalta le a rendőrség idejét. "Egy ilyen hívás emberéletekbe kerülhet, de ezt vele is tisztáztuk" - mondta a rendőrség egyik vezetője.