Rendőrök hibáztak a Bhutto-merényletnél Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Letartóztattak két rendőrtisztet Pakisztánban Bhenazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolásával kapcsolatban. Azzal vádolják őket, hogy elmosták a merénylet nyomait.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vettek két rendőrtisztet Pakisztánban Benazir Bhutto korábbi miniszterelnök meggyilkolásával kapcsolatban - írja a BBC. A brit lap szerint a két rendőr annak a rendezvénynek a biztosításán dolgozott, amelyen 2007 decemberében meggyilkolták Bhuttot. Azzal gyanúsítják őket, hogy nem biztosítottak megfelelő körülményeket a nagygyűléshez, majd a merénylet után nem gondoskodtak a helyszín megőrzéséről és a nyomozáshoz szükséges nyomok, bizonyítékok rögzítéséről.

A BBC emlékeztet rá, hogy egy áprilisban nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint meg lehetett volna előzni a merényletet. A jelentés többek között azért is elmarasztalta a pakisztáni hatóságokat, hogy a merénylet után fellocsolták, lemosták a helyszínt, így nem lehetett begyűjteni a nyomokat. A Bhutto ellen egy választási gyűlés után elkövetett robbantásban legkevesebb húszan meghaltak, és sokan megsérültek. A merényletet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vállalta magára. Számos más vád is felröppent azonban a gyilkosság felelőseiről, többen azon a véleményen voltak, hogy a hazatért pakisztáni vezető elleni merénylethez köze lehet Musarraf elnöknek is.