A Continental Airlines felelős a 113 ember halálát okozó Concorde-tragédiáért

Vágólapra másolva!
A Continental Airlines amerikai légitársaság felelősségét állapította meg egy francia bíróság a tíz évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép tragédiája kapcsán. A balesetben 113 ember halt meg.
Vágólapra másolva!

A Continental Airlines felelősségét állapította meg egy francia bíróság a tíz évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép tragédiája kapcsán. Az amerikai légitársaságot 200 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték, emellett pedig egymillió eurós kártérítés megfizetésére kötelezték a Concorde-ot üzemeltető Air France-nak. A hivatalos vizsgálatok szerint a tragédiát az okozta, hogy felszálláskor a Concorde ráfutott egy fémdarabra, amely a Continental Airlines amerikai légitársaság előtte felszálló egyik gépéről esett le; a hulladék szétvágta a szuperszonikus repülő kerekét, amelynek szétrepülő darabjai megsértették az üzemanyagtartályt, s az így berobbant kerozin okozta a gép tragédiáját. A repülő egy szállodára zuhant. A szerencsétlenségben mind a száz utas, a kilenctagú francia személyzet és a hotelépületben tartózkodó négy személy életét vesztette. A vádlottak padján a Continental, annak két egykori alkalmazottja, a Concorde projektjének két egykori irányítója, valamint a francia polgári légiközlekedési igazgatóság egyik volt vezetője foglalt helyet. Az a szerelő, aki a leszakadt fémdarab felhelyezéséért volt felelős az amerikai légitársaságnál, 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A négy másik vádlottat viszont felmentette a bíróság.