Halottjai is vannak a tüntetéseknek Haitin

Vágólapra másolva!
Erőszakba és zavargásokba torkollt az elnökválasztás miatti tüntetés Haiti több városában. Négy ember meghalt az összecsapásokban, több nagy légitársaság is felfüggesztette nemzetközi járatait az országba.
Vágólapra másolva!

Több ezren vonultak az utcára Haiti több városában az elnökválasztás eredményhirdetése után. A tüntetők a kormányzó párt székházára is rátámadtak. A tiltakozók és a rendfenntartók közötti összecsapásban négy ember meghalt. A fővárosban több helyen is égő abroncsokból emeltek barikádokat, és lövöldözéseket hallani.

A tüntetők szerint választási csalás történt, a harmadik helyen végzett népszerű popsztár, Michel Martelly ugyanis csak néhány ezer szavazattal maradt le az elnök pártfogoltja mögött, így nem vehet részt a második fordulóban. Az első forduló eredménye még nem végleges, és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy a szabálytalanságok komolyabbak voltak, mint azt elsőre gondolták. Az Egyesült Államok e szabálysértések kivizsgálása mellett foglalt állást.