A külföldiek nem vehetnek könnyűdrogot a maastrichti kávézókban

Vágólapra másolva!
Az Európai Bíróság jóváhagyta a maastrichti rendeletet - külföldiek nem léphetnek be a város könnyűdrogokat árusító kávézóiba.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bíróság úgy döntött, a holland Maastricht jogosan tiltotta meg, hogy a város könnyűdrogokat is árusító kávézóiba külföldiek belépjenek. A taláros testület szerint a rendelkezés összhangban van az uniós joggal. A bíróság által kijelölt főtanácsnok is hasonlóan foglalt állás még a nyáron.

A holland város azért hozta meg a rendeletet, amely kitiltja a külföldieket maastrichti kávézókból, mert egyre több volt a drogturista a belga határhoz közeli egyetemi városban, és ez már zavarta a helyi lakosokat is. Az Easy Going nevű helyet a hatóság bezáratta, mert kiderült, hogy oda külföldiek is beléphettek. A tulajdonos panaszt emelt a bezárás ellen, így jutott el az ügy Luxemburgig, az Európai Bírósághoz. A panaszos érvelését, hogy a kitiltással hátrányosan megkülönböztetik a külföldieket, nem fogadta el a testület. Az sem hatotta meg őket, hogy a külföldiek talán tényleg csak egy kávéra térnének be a coffe shopokba, nem pedig a könnyűdrogok miatt.

Hollandia toleráns a cannabis és az abból származó drogok - a marihuána és a hasis - használatát tekintve. A kábítószerekról szóló 1976-os holland törvény szerint az országban tilos a kábítószerek birtoklása, forgalmazása, termesztése, szállítása, előállítása, behozatala és kivitele, ez alól jelent kivételt a cannabis. Hollandiában a kávézók főtevékenysége a könnyűdrogok árusítása, bár többségükben üdítő és szendvics is kapható.