Az amerikaiak többsége befejezné az afganisztáni háborút

Vágólapra másolva!
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 60 százaléka abbahagyná az afganisztáni háborút. Az ABC News és a Washington Post közös kutatása szerint július óta hét százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik elégedetlenek az amerikai jelenléttel.
Vágólapra másolva!

Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 60 százaléka abbahagyná az afganisztáni háborút. Az ABC News és a Washington Post közös kutatása szerint július óta hét százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik elégedetlenek az amerikai jelenléttel. A Fehér Ház éppen csütörtökön tette közzé az elnök afganisztáni stratégiájáról szóló összefoglalót. Eszerint az al-Kaida meggyengült Afganisztánban, amióta Barack Obama megerősítette az amerikai jelenlétet.

A jelentés szerint Obama folytatja az egy évvel ezelőtt beharangozott afganisztáni és pakisztáni háborús stratégiáját, és az amerikai harcoló egységek 2014-ig Afganisztánban maradnak. Az amerikai csapatok kivonása az előzetes tervek szerint jövő júliusban kezdődik.

Az amerikai elnök Washingtonban kijelentette, jelentős haladást értek el Afganisztánban a tálibok és az al-Kaida elleni harcban, habár kijózanító napok következhetnek. Barack Obama leszögezte, Amerika fő célja Afganisztánban a tálibok és az al-Kaida visszaszorítása. A jelentés szerint az Egyesült Államok regionális diplomáciája jövőre intenzívebb lesz, hogy lehetővé tegyék a békét és stabilitást elősegítő politikai folyamatot Afganisztánban.