Lelőttek egy juhászt és négy fiát Dél-Olaszországban

lelőttek egy olasz juhászt és fiait, birka, juh, nyáj
Vágólapra másolva!
Egy juhászt és négy felnőtt fiát lelőtték hétfőn egy faluban az Olaszország déli részén lévő Calabria régióban - számoltak be az esetről olasz hírügynökségek. Az elsődleges vizsgálatok szerint birtokvita állhat a háttérben.
Vágólapra másolva!

A 61 éves Domenico Fontanára és négy - 19 és 37 év közötti - fiára egy tanyán lévő épületben találtak rá, a gazdaság a család tulajdonában volt Filandari faluban. A fiúk egyikének a Corriere della Sera újság szerint még volt annyi ereje, hogy segítséget hívjon, majd kórházba szállítása után meghalt.

Egyes beszámolók szerint a család alkalmazásában álló román származású férfi szemtanúja volt a lövöldözésnek, sőt, őt is meglőtték, de túlélte a támadást, és már ki is hallgatták. A helyi rendőrség szerint legalább ketten voltak, akik tüzet nyitottak a férfiakra. Calabria a 'Ndrangheta szindikátus fellegvára, a bűnözői csoport kokaincsempészetről, fegyverkereskedésről és kínzásokról híresült el.