Felesküdött Brazília első női elnöke

Szombaton  letettette a hivatali esküt Brazília történelmének első női elnöke, a 63 esztendős Dilma Rousseff. Az egykori marxista gerilla Rolls Royce-ban érkezett az ünnepélyes beiktatására.

Mentorát, a két ciklust kitöltő Lula da Silvát váltja Brazília elnöki székben Dilma Rousseff, aki szombaton tette le hivatali esküjét. A korábbi elnök, da Silva soha nem látott népszerűségnek örvend az országban, kedveltségi mutatója jelenleg is 80 százalék fölött áll.

Az egykori marxista gerilla Dilma Rousseff egy 1953-as Rolls Royce-ban érkezett ünnepélyes beiktatására, a Szenátus épülete előtt sokezres tömeg üdvözölte. Rousseff aktívan közreműködött az 1964-85 közötti diktatúra elleni küzdelemben, három évet töltött börtönben, ahol katonai fogva tartói megkínozták. Az ünneplők között ott voltak egykori cellatársai is.

Rousseff egy virágzó gazdaságot örököl, az ország gazdasági erőteljesen bővült ebben az évben, ugyanakkor terheli "a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalma" címe is - írja a BBC.

Rousseff hadat üzent a szegénységnek

Eltérően Lulától, Rousseff nem származik "mélyszegény" családból, de a bolgár bevándorlók gyermekeként született baloldali politikus szintén a Munkáspárt (PT) tagja. Jól ismert arról, hogy a stratégiai ágazatokban - mint a bankszektor, az olaj- és energiaipar - támogatja az erősebb állami szerepvállalást.

Beiktatása utáni beszédében elmondta, hogy határozottan fellépnek majd a rendkívüli szegénység felszámolása érdekében. "Lehetünk egy fejlettebb és igazságosabb ország" - tette hozzá. Felvázolta jövőbeli terveit is, mely tartalmaz egy adóreformot, környezetvédelmi lépéseket, az egészségügyi szolgáltatások javítását, regionális fejlesztést, valamint kijelentette, hogy megvédik az ország gazdaságát a külföldi spekulánsoktól.

Brazília fényes politikai és gazdasági jövő előtt áll, ígéretes az ország partjainál felfedezett és kitermelésre váró hatalmas olajkészlet, és várhatóan emeli majd tekintélyét a 2014-es labdarúgó világbajnokság és a 2016-os nyári olimpia megrendezése is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK